Az egyesület audiovizuális produkciók megvalósításával szerepet vállal szociális, művészeti kérdések megválaszolásában. Támogatja a közösségért tenni akaró civilek és alkotótevékenységet folytató művészek munkáját. Értékmegőrző és értékteremtő szerepet igyekszik betölteni.

Szász Csongor

kettős identitású filmkészítő, kutató, szakíró és szerkesztő- riporter arra vállalkozott, hogy a kortárs dokumentumfilmes pálya bizonyos perifériáján, nagy lelkesedéssel végezze értékőrző és értékteremtő tevékenységét. 2003 óta nemzetközi koprodukcióban dokumentumfilmen mutatja be Észak-Bácska, azaz Vajdaság kulturális örökségét. Három jelentősebb rendezését több éves kutatómunka és alkotófolyamat kísérte. Kutatási területe a filmművészet, a kortárs szociografikus dokumentumfilm és a vajdasági filmkultúra.

 

Jelenleg a Muskátli, a Vajdaság virágai című film vetítéssel egybekötött beszélgetéseit szervezi és több folyamatban lévő alkotás társszerzője, rendezője. Időnként a Filmvilág Folyóiratban és a Tiszatáj online-on jelennek meg írásai és szerepet vállal a vajdasági Tankönyvpótló oktatási segédanyagok elkészítésében. Megjelent publikációja az Új Művészetben és tanulmánya a Híd Folyóiratban. Az Újvidéki Rádióban most induló „Kurbli” című műsora a rádió filmkultúrát ápoló hagyományát igyekszik pótolni. A 2018-ban Szabadkán létrehozott Ctalker Kulturális Alkotócsoporttal művészeti és szociális projekteket támogatnak. Fontosnak tartja a fiatalok filmművészeti oktatását. Úgy véli, van történelme a vajdasági filmkultúrának amire lehet építeni, az egyesületével pedig ezekre a potenciális lehetőségekre keresnek megoldásokat.

 

Önkéntes alapon filmklubot vezet és elvállalta a 2020-ban alapított szabadkai Radio Plac magyar szerkesztőségének irányítását.

VÁLOGATOTT FILMOGRÁFIA

 

2016-2020 Muskátli, a Vajdaság virágai
zenés dokumentumfilm, 76 perc
(rendező/riporter/vágó/operatőr/co-producer)

 

2008–2013 Pálinkafilm, Extraktum Vitalis
fikciós dokumentumfilm, 62 perc
(rendező/riporter/vágó/operatőr/co-producer)

 

2003–2008 Matuska
történelmi dokumentumfilm, 78 perc
(rendező/riporter/vágó/operatőr/co-producer)

TÖBBSZÖRÖS FŐDÍJAS ALKOTÁS

 

2006 ICWIP
imagefilm 
és ismeretterjesztő dokumentumfilm 
(rendező/operatőr/szerkesztő/riporter)

 

2004 Eltörött a hegedűm
hosszú dokumentumfilm
(operatőr)

 

2003 Áramszünet
kisjátékfilm
(operatőr)

35. Budapesti Függetlenfilm Szemle legjobb kisjátékfilm díja; Miami International Shortfilm
Festival best 20 shorts

 

Pámer Csilla

1988-ban születtem. 2011-ben szereztem meg a színész alapképzés (BA)diplomát az Újvidéki Művészeti Akadémia Dráma Tanszékének Magyar Nyelvű Színésztagozatán, majd 2012-ben Mesteri diplomát (MA). Szerepeltem a Vajdasági Tanyaszínház előadásaiban (2008- 2011). Játszottam a Zentai Magyar Kamaraszínház, a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház illetve apécsi Bóbita Bábszínház előadásában, valamint más független produkciókba. 2011 óta tagja vagyok a Szabadkai Népszínház Magyar Társulatának. Szerepeltem az újvidéki RTV (Ünnepi trilógia, Harapd meg a nyelved!) sorozatában. Tagja vagyok a Szab-way színházi szervezetnek, ahol előadásokat és zenés irodalmi esteket hozunk létre, valamit alapító tagja a Ctalker Kultutrális Alkotócsoportnak. 2018. óta a Kiš színházi műhelyt vezetem Szabadkán középiskolások részére.

FŐBB SZEREPEK
•Anton Pavlovics Csehov: Cseresznyéskert (Ánya), Rendező: Bérczes László
•Zalán-Andrić: Aska és a farkas – musical (Aska), Rendező: Hernyák György
•Tasnádi István: Tapasztalt asszony (nő), Rendező: Tasnái István
•Szirmai-Bakonyi-Gábor: Mágnás Miska (Marcsa), Rendező: Mezei Zoltán
•Kosztolányi-Gyarmati: Édes Anna (Tatárné, Katica, Stefi), Rendező: Czajlik József
•Alfredson-Danielsson: Picasso kalandjai (nő), Rendező: Edvin Liveric
•Schiller: Rablók és gyilkosok (Amália, Kozinszki), Rendező: Gáspár Ildikó
•Peter Shaffer: Amadeus (Constanze), Rendező: Béres Attila
•Háy János: Kemping (nő), Rendező: Pelsőczy Réka
•Szép Ernő: Lila ákác (Tóth Manci), Rendező: Sebestyén Aba
•Somogyi Gyula – Eisemann Mihály – Zágon István: Fekete Péter (Claire), Rendező: Mezei
Zoltán

DÍJAK
2013 – Szabadkai Népszínház Magyar Társulatának, évad színésznője díj
2014 – Szabadkai Népszínház Magyar Társulatának, évad színésznője díj
Kisvárdai Határon Túli Magyar Színházak Fesztiválja, Teplánszky Kati-díj
2015 – Szabadkai Népszínház Magyar Társulatának, a legjobb női epizódszerepért járó díj
2019 – Szabadkai Népszínház Magyar Társulatának, évad színésznője díj
Kisvárdai Határon Túli Magyar Színházak Fesztiválja (legjobb párosának járó díj)
Pataki Gyűrű díj (az évad legjobb vajdasági magyar színészének járó díj)

 

Takács Tibor Faki

Takács Tibor Faki a szabadkai, alternatív művészeti színtér élő legendája. Autodidakta zenészként és képzőművészként a nyolcvanas évek második felétől van jelen a vajdasági alternatív, kísérleti és új művészeti törekvések mellett lándzsát törők küzdőterén. Több kortárs színházi, zenei és akcióművészeti csoport aktív tagja.