Kurbli Filmklub: Cristian Mungiu-4 hónap, 3 hét, 2 nap

Szabadka/2024.05.21.

Cristian Mungui: 4 hónap, 3 hét, 2 nap (4 luni, 3 săptămâni şi 2 zile), 2007, román filmdráma, 113 perc

2023 decemberében Cristian Mungiu R.M.N. című filmjével nyitott a Kurbli Filmklub tematikus válogatása, most az utolsó előtti vetítésünkön újabb, feszült légkörű Mungiu filmmel záródik egy időre a ROMÁN HULLÁM. Az Európában egyedülálló, sok sikeres alkotó kibontakozását jelentő, máig tündöklő román új mozit ugyanis elsősorban a rejtélyes című 4 hónap, 3 hét, 2 nap miatt ismerik világszerte. A fabula szintjén a film egy illegális abortusz megszervezésének kálváriája, a ’80-as években Romániában. Abortuszfilm, újítása az, hogy a terhességét megszakítani szándékozó nő helyett, a segítő barátnőre koncentrál. Valóságalapú történetének magvát, valahogy így is megfogalmazhatjuk: Az ember akkor érzi igazán a diktatúra elviselhetetlenségét, amikor saját testéről sem dönthet.

432 a 2007-es Cannes-i fesztiválon Arany Pálmát nyert, több mint 40 elismerésével a román filmtörténet legtöbbet díjazott darabja lett. … A New York Times és a Sight & Sound az év filmjének választotta olyan modern klasszikusokat megelőzve, mint … a Nem vénnek való vidék vagy a Vérző olaj. A BBC szerint a 21. század 15. legjobb filmje, és minden idők 47. legjobb nem angol nyelvű filmje. … hatására az Amerikai Filmakadémia megváltoztatta az idegen nyelvű filmekre vonatkozó válogatási rendszert – mutat rá Forró Boldizsár.

ROMÁN HULLÁM első időszakának (Radu Jude óta biztosan tudjuk, hogy van második is.) jellemzői: dokumentarista, minimalista ábrázolásmód, hosszú beállítások, lassú tempó, részletgazdagság, jól megírt dialógusok, szövegközpontúság, erőteljes színészi alakítások. Témáik társadalmi érzékenységük miatt kimagaslóak. Nagyon őszintén kritizálják Ceausescu diktatúráját, a rendszerváltás hazugságait, a szociális rendszer hiányosságait, az eluralkodott korrupciót és rámutatnak az alapvető emberi jogok és a morális útmutatók hiányára.

A 432 a 2007-es Cannes-i fesztiválon Arany Pálmát nyert, több mint 40 elismerésével a román filmtörténet legtöbbet díjazott darabja lett. … A New York Times és a Sight & Sound az év filmjének választotta olyan modern klasszikusokat megelőzve, mint … a Nem vénnek való vidék vagy a Vérző olaj. A BBC szerint a 21. század 15. legjobb filmje, és minden idők 47. legjobb nem angol nyelvű filmje. … hatására az Amerikai Filmakadémia megváltoztatta az idegen nyelvű filmekre vonatkozó válogatási rendszert …

Szász Csongor