Kurbli Filmklub: Luis Buñuel-A nap szépe

Szabadka/2024.04.09.

Luis Buñuel: A nap szépe (Belle de jour), 1967, spanyol-francia szürrealista dráma, 100 perc

Buñuel azon kevés filmrendezők egyike, akinek mindkét filmművészeti forradalomban fontos szerep jutott. A szürrealizmus nagymestere, mexikói klasszikusabb filmes elbeszélésmódú korszaka előtt 1929 és ’30-ban indul a pályán. Első két filmje, az Andalúziai kutya és az Aranykor, Salvador Dali-val közös alkotások, az első és legfontosabb szürrealista alapművek.

Buñuel a 60-as évektől, újra modern filmnyelvet kreál, kezdve az utolsó Mexikóban készített filmjével. Az öldöklő angyal (1962) a zárt szituációs drámák egyik prototípusa, abszurd térszervezéssel a komfortzónájából kimozdított embert vizsgálja. Újabb francia korszakának második filmje, az 1967-ben bemutatott A nap szépe, amelynek alkotása közben, adatgyűjtés okán Jean-Claude Carriére forgatókönyvíróval kuplerájokba szerveztek tanulmányutat és madámokkal interjúztak. A film narrációjában tovább fokozódik valóság és képzelet keveredése, ami megalapozza utolsó alkotói korszakát, ahol még inkább a végtelenített beteljesületlenség traumája kerül fókuszba. Bravúros időkezelése ellenére az elbeszélése mégsem válik túl elvonttá, ámbár a főszereplő Catherine Deneuve alakította Séverine képzelgéseinek se eleje se vége. Érett időszakában készített filmjeire még inkább jellemző, hogy pszichébe hatoló, metafizikusan megbontott, bizarr logikájú vagy nyitott végű elbeszélések, amelyek „egyszerre kritizálják a társadalmi konvenciókat, és játszanak ravaszul azokkal az elbeszélői konvenciókkal amelyek ébren tartják bennünk a mese bűvöletét.” (Thompson és Bordwell)

Az izgalmas karakterek sorát felvonultató filmet a témakezelés mellett az idővel folytatott játék avatja mesterivé: Buñuel egyszerre nyúl vissza Bergmanhoz (A nap vége) és Resnais-hez (Tavaly Marienbadban) … álomdramaturgia és frusztrációanalízis, szürrealisztikus hangoltság és fekete humor, vallásfricskák és kapitalizmuskritika. Miként nem eldönthető, hogy amit látunk, látomás vagy – úgymond – a valóság, akképpen az is nehezen kibogozható, hogy dráma vagy komédia-e a film. (Tosoki Gyula)

„A film első moziba kerülése után sokáig eltűnt … Végül Martin Scorsese segített 1995-ben a Miramax Zoe cégnek, hogy megszerezze a jogokat, és a filmet újból meg lehessen nézni nagyvásznon. Talán kicsit sem meglepő, hogy Martin Scorseséhez hasonlóan Alfred Hitchcock is imádta ezt a filmet.” (Jakab-Benke Nándor)

Szász Csongor