Skip to content

Kurbli Filmklub: Volker Schlöndorff-A bádogdob

Szabadka/2022.09.20.

Volker Schlöndorff: A bádogdob (Die Blechtrommel), 1979, NSZK háborús dráma, 135 perc

Volker Schlöndorff eredetileg szociológus. Pályáját a hatvanas években, Franciaországban kezdi. Felépített szerzői filmrealizmusa jól vizsgálható egyfajta társadalomkritikus, kulturális szemléletnek a személyes kontextusából.

Filmjeiben ötvözi az európai avantgárd művészfilm és a „liberális hollywoodi tradíció” történetmesélését és ábrázolásmódját. Herzog társadalom feletti és alatti, de mindenképpen kívüli karaktereihez képest, Schlöndorff különc hősei és azok történetei földhözragadtak. „A német új film realista irányzata jellemzően problémacentrikus volt, de éppen a szerzők erős személyes elkötelezettsége miatt, … ezek a filmek igen személyes (tiltakozó) állásfoglalásokká váltak.” (ELSAESSER)

Günter Grass 1959-ben megjelent, Nobel-díjas első nagyregényének, 1979-es filmadaptációja Oscar- és Arany Pálma-díjat is kapott. A rendező a film alaposan kidolgozott forgatókönyvét, az újhullámos Jean-Claude Carrière-el közösen írta. Asszociatív jelentésrétegeivel A bádogdob így válhatott az új német film egyik legzajosabb alkotásává és legnézettebb kasszasikerévé. A poszt-neorealista művekből ismert egyértelmű csoda, itt nem jóságos és igazságos isteni áldásként jelenik meg, hanem többrétű abszurd társadalmi tükörkép eredménye.

jelenet a filmből

Schlöndorff egy közösség által determinált, de nem elszigetelt kívülálló perspektíváját tárja elénk, és közben felfed egy lényegében definiálhatatlan és bonyolult, kollektív és egyéni szinten is referenciális történelmi állapotrajzot. „Schlöndorff bevállalta a traumatikus német (közel)múltat, még akkor is, ha egy többszörösen kódolt művet választott, amelyben viszont a figyelmetlenebb néző is rögtön ráismerhet az emberiség egyik sorsfordító felvonására. … a lázadást életformaként gyakorló Oskar mélyen allegorikus története a nácizmust tűrő, süketté vált német társadalom kritikája, és mint olyan, halálkomoly szatíra.” (FERENCZI)

jelenet a filmből

„A pszichoanalízis és a film találkozása a groteszk jelenlétében a legtöbb esetben a gyermekkort tematizálja, meglehetősen ambivalens módon. Ez a találkozás amolyan mese hab nélkül – tele pimasz bohócokkal. A groteszk mint esztétikum mégsem feltétlenül látványában (film) vagy kísértetiességében (pszichoanalízis) a legösszetettebb. Bár ezekben az esetekben a legegyértelműbb és a film- és pszichoanalitikus elméletek által a leginkább átgondolt és elemzett. … ” (SZABÓ előadásában a groteszkhez fűződő viszonyulásainkban az önirónia jelentőségére világított rá.)

Szász Csongor

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *