Skip to content

Kurbli Filmklub: Robert Bresson-Vétlen Balthazár

Szabadka/2022.02.23.

Robert Bresson: Vétlen Balthazár (Au Hasard Balthazar), 1966., fekete-fehér svéd–francia filmdráma, 95 p.

Bikácsy Gergely filmesztéta szerint „Balthazár a megváltatlan emberi élet értelmetlenségét példázza …”

Balthazár a bárányokkal

„Én majd akkor leszek keresztény, ha a Bibliában az állatok szenvedéséről is szó lesz, és őket is megváltja Jézus.” (Buñuel)A film nézői a szamár, azaz a humanizált természet képviselőjének sorsával szembesülhetnek és megtapasztalhatják milyen is tud lenni valójában az emberek lakta civilizált világ. Az olykor abuzált, olykor „csak” fenyegetett helyzetbe sodródó domesztikált állat, krimibe illő (szenvedés-) története rávilágít ennek a „csupasz majomnak”, azaz a homo sapiensnek a különös természetrajzára. Robert Bresson ezt a nekünk, feltartott tükröt pedig épp egy „olyan erényű teremtmény” kezébe adja, aki már elszakadt a vadállatok tiszta természeti törvényű világától és az emberléptékű környezethez szocializálódott. Az ember csökönyös szolgája történetének elbeszélése során, a rendező szociális létállapotok és hétköznapi élethelyzetek tapasztalásába sodorja a film nézőjét. Bresson szenvtelen tanmeséje mindezt a legtermészetesebb hétköznapisággal tárja elénk.

Mikor a francia új hullám filmművészete internacionalista vizekre evez és tekintetét a globálissá szélesedő emberi jogok felé irányítja, Bresson ismét más utat választva, vizsgálódó kamerájának egyszerű, naiv szemszögét a civilizált ember világtól elzártabb környezete felé fordítja. Bresson egészen rendkívüli és utánozhatatlan, mint Bergman. Nem tartozik a „papa mozija” elnevezésű, klasszikus filmformák rendezői közé, sem a francia új hullám élenjáró szerzői mellé, „de mindkét tábor nagyra becsüli, mert nem zavartatja magát a körülötte születő filmektől, … valószínűleg ő áll legközelebb az auteur definíciójához.” (Filmkultúra, 1999)

 

A történetmesélés konvencióit újraértelmezve, Bresson úgy plánoz fel egy élethelyzetet, ahogyan rendszerint nem szokás, ezért a képiség, azaz a kamerabeállítás és a montázs szintjén azt mutatja meg ami filmen előtte láthatatlan volt. Ennek élményére olykor kifejezetten nehezen tudnak ráharapni, a napjaink kiüresedett filmművészetét fogyasztó elmék. Nála máshol vannak a kiemelések és a narratív hangsúlyok. Rejtőzködő kamerája a leselkedés vagy voyeurizmus megszállott úttörője. „A puszta valóságon túli igazság érdekli és nem magukban a tárgyakban fedezi fel, hanem az általuk körülvett figurák belső életében. A purista Bresson elutasítja a konvencionális cselekményt, mint a »regényírók trükkjét« … Úgy véli, hogy a színházzal ellentétben »a film azért lehet igaz művészet, mert benne a szerző a valóság töredékeit fogja és rendezi el úgy, hogy szembeállításuk átalakítja őket… A színjátszás ezt csak akadályozhatja. Filmet csak a benne szereplők akaratának kijátszásával lehet csinálni, nem azt használva fel, amit csinálnak, hanem azt, amik.«”

Nála a lényegre a mellékes képelem, a részlet kifejező ereje mutat rá. „Ő találta fel a szűnni nem akaró lépcsőcsikordulást, ajtónyílást, a köztes zajokat, mindazt, ami két tragédia, két zaj, két arc, két felkiáltójel között ólálkodik. … A Vétlen Baltazár. A filmművészet legfurcsább alkotása. Elképzelhetetlen, hogy valaki ilyet képzelhet mozivászonra. Ezt mintha Pilinszky írta és rendezte volna. A legnagyobb katolikus filmrendezőnek ez a talán legmélyebb filmje, egyúttal a legsúlyosabb. Legfeketébb és legkétségbeesettebb kérdés Istenhez: vajon miért ilyen hozzánk?” (Bikácsy, Filmvilág, 2000.)

Anne Wiazemsky

Leave a Reply

Your email address will not be published.