Kurbli Filmklub: Herskó János-Két emelet boldogság
Szabadka/2022.02.02
Kerskó János: Két emelet boldogság, magyar vígjáték, 96 p., 1960.
“Herskó nemcsak formálisan, hanem szemléletileg is a nemzedéki analíziseket végző szerzők sorába tartozik, mindenekelőtt a modernizmust keretező Párbeszéd (1963) és N. N. a halál angyala (1970) című filmjével. “(Gelencsér)
A két emelet boldogság, egy minden drámai súlyt nélkülöző, habkönnyű vígjátéknak szánt, társadalmi életképeket bemutató korrajz, a budapesti szocialista lakótelepről, 1960-ból. Amit a maga korában, állítólag a Szabó család moziváltozatának tartottak. Herskó szatirikus filmje viszont már a sematikus Kádári rendszer enyhülését és az 1956 utáni megbékélést és összefogást vetíti elő, ahol a termelés helyett a magánélet a téma, ahol a magánélet és a panelélet „technikáin” őszintébben lehet viccelődni. Persze ebben a fimben is dolgoznak a karakterek, de a film üzenete már egészen más, mint amit a sztahanovista filmek hazudtak pár évvel korábban. Herskó felszínes művészi füllentése mégis, csupán iránymutató marad. Ezzel viszont eléri, hogy a magyar filmtéma kibontásának a fejlődését nyomon követhessük és a filmes korszakok közötti „párbeszédet” is megalapozza. Filmjében a különböző társadalmi státuszú és családi hátterű fiatal házasok szappanoperába illő sablonjait vonultatja fel. Szocreál bútorok és divatok közt tobzódó optimista fiatalok ők, akik már harsány nyugati zenét hallgathatnak és akiknél hol ez romlik el, hol az. A filmen az olasz neorealista komédiafüzérek frivolsága és a Kabos Gyula óta kitaposott pesti kispolgári sors humora is átérezhető.
A súlytalan romcom és sitcom humorral átitatott film a mozipénztáraknál mégis nagy sikert aratott. Sőt a mából szemlélve a korszakot és Herskó intencióit, a film emlékezetesnek és tanulságosnak is mondható. Ennek elsődleges oka az ügyes színészválasztás és a kiüresített meseszövés beszédesebb részletei. A népszerű sztárok, mint Krencsey Marianne, Törőcsik Mari, Garas Dezső, Kiss Manyi, Szabó Ernő mellett új tehetségek üdítő jelenléte hatja át a filmkockákat. Elsődlegesen a Domján Edit-Kaló Flórián házaspár felfedezése bizonyul telitalálatnak. De Szabó Gyula, Csűrös Karola, Mécs Károly, Vetró Margit, Avar István is hatásosak, nem beszélve az ifjú Mendelényi Vilmosról, akinek szerepkörét örök életre meghatározta a félszeg, szerelmes kamaszfiú felejthetetlen megformálása. (Smal János)
A filmszatíra elején szereplő riporter már kívülről nézi le a Kádár-kor nyilvánosságát. Hiszen talán éppen lakástémában a legnyilvánvalóbb, hogy a média közvetítette „nyilvános” valóságkép és a kor „privát” valósága között ordító ellentmondás feszül. Herskó bátorsága az, hogy meg meri mutatni, hogy ezt a különbséget már nem tilos kibeszélni. (Hirsch Tibor)
Herskó János „született demokrata”, európai színvonalú filmes, vagy ahogyan önmagát viccesen definiálta, az „utolsó sztálinista kultúrpolitikus”. A magyar újhullám aranykorából Jancsó mellett ő az egyetlen, akire az új nemzedék tagjai kíváncsiak. Komplikált dramaturgia és zsúfolt, sokszálú történetgabalyítás jellemzi fő műveit. Herskó szerepét a magyar filmben – elsősorban főiskolai munkájának szemléletformáló utóhatásaira utalva – Grunwalsky Ferenc fogalmazta meg legtalálóbban: „Ő ezt a kókler mesterséget értelmiségi foglalkozássá tette”. A híres Herskó-módszert pedig, Lányi András foglalta össze legjobban. „A Herskó- módszernek nincs dogmatikája. Végy egy tehetséges embert, tudd meg, hogy ő mit akar, és segíts neki megcsinálni, amit akar.” Akik a hármas stúdióban csinálták annak idején első filmjüket – Szabó István, Sára Sándor, Kardos Ferenc, Rózsa János, Szász Péter –, s akik tanítványai lehettek – Sándor Pál, Gyarmathy Lívia, Simó Sándor, Lányi András, Grunwalsky Ferenc, Szomjas György, Ember Judit, Böszörményi Géza és mások –, valószínűleg mind megkapták Herskótól ezt a törődő, felszabadító figyelmet.
Szász Csongor
