Elkezdődött a 28. Palicsi Európai Filmfesztivál

Az EFF Palics gigantikus programkínálata a midcult és romcom filmektől, a rendszerint besorolhatatlan mozgóképeken és a különböző kategóriájú dokumentumfilmeken át, betekintést nyújt az elmúlt évek legfrissebb filmművészi remekműveibe. Az egy hétig tartó rendezvénysorozat alatt 15 válogatásban több mint 130 filmet láthatnak az érdeklődők.

A 28. Palicsi Európai Filmfesztivál, július 17. és 23. között látogatható palicsi és szabadkai helyszíneken. Köztük a palicsi Nyári szabadtéri Színpad és az Abazija Filmszínház, valamint a szabadkai Eurocinema és a Lifka Sándor Művész Mozi fogadja a vajdasági filmünnep közönségét. Sok európai film szerb és regionális bemutatója is itt valósul meg, de a szegedi Zsigmond Vilmos Fesztivál filmválasztéka, valamint az Európai Filmakadémia-díjra jelölt rövidfilmekből álló EFA Shorts válogatása is itt kerül bemutatásra. Az eklektikus mozgóképprogram mellett a közönség számtalan kísérő rendezvényt élvezhet. Idén is koncertek, kiállítások, beszélgetések, szakmai előadások és műhelymunkák telítik a kínálatot.

Főbb filmes kategóriák:

A HIVATALOS VERSENYPROGRAM olyan európai játékfilmeket szelektált, melyeknek témája a kulturálisan és antropológiailag sokszínű és gazdag történelmű Európa aktuális emberi sorskérdéseivel foglalkozik. Olyan friss hangvételű igazi moziélményt nyújtó alkotások ezek, melyek könnyedén lekötik a nézők figyelmét, miközben a derűsen vagy éppen szomorkásan borzongató hangulatukkal érzelmeket gerjesztenek. A sorozat felelőse és szelektora Nenad Dukić. A14 játékfilmből álló versenyprogramot öttagú nemzetközi zsűri bírálja el.

A PÁRHUZAMOK ÉS TALÁLKOZÁSOK fogalompárjával jelölt filmválogatás jelszava a tolerancia lehetne. Az itt megtekinthető játék- és dokumentumfilmek, a volt kelet-európai geopolitikai régió társadalmainak és politikai rendszereinek kritikusabb hangvételű vizsgálatára vállalkoztak. A kategória filmjeinek fő kérdésfeltevései között megtalálhatóak az etnikumok problémáit, az identitást, a toleranciát és szolidaritást, a józanságot és a humán értékek jelentőségét, a békét és az együttélés szükségességének fontosságát feszegető alkotások. A filmeket a három tagú FEDEORA JURY, a kiváló európai filmkritikusokból álló zsűri értékeli.

Az EURÓPA FIATAL SZELLEME programban olyan filmszerzők mutatkozhatnak be a palicsi Abazija Mozi Nyári Színpadán, akik különleges és bátor poétikájú filmnyelvet hoztak létre. Jellemzően itt láthatunk dokumentumfilmeket, rövidfilmeket, kísérleti, animációs és minden más elképzelhető filmformát bemutató, új filmművészeti kifejezésmódokat kereső alkotásokat. A kategória szelektora és visszatérő házigazdája Neil Young filmkritikus, az elismert The Hollywood Reporter, a nagy tradíciókkal bíró Sight & Sound és a Tribune publicistája.

Az ÚJ MAGYAR FILM hagyományos kategóriája nagyon fontos része az évente megtartott Palicsi Európai Filmfesztiválnak, hiszen a Szerbiában élő nagyszámú, magyar ajkú polgárság filmes művelődését és szórakoztatását hivatott kiszolgálni. Nem utolsósorban, a magyar filmkultúra iránt nagy érdeklődés mutatkozik a szerbiai lakosok és a hazai (szerbiai) és nemzetközi filmes szakemberek körében is. A program további jelentőségét gyarapítja, hogy Vajdaságban nincs rendszeres, magyar nyelvet és filmkultúrát ápoló filmszínházi közszolgáltatás. Az ilyen jellegű rendezvények, még az urbánusabb közegekben is túlzóan szerény lehetőségekkel rendelkeznek.

Hat friss magyar filmalkotást vetítenek a Palicsi Filmfesztiválon:

Horvát Lili: Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre című többszörösen díjazott alkotása azon túl, hogy a még ma is aktuális, Kelet-Európát Nyugat-Európától elválasztó gazdasági különbségek keleti kulisszái között játszódik, bemutatja egy szerelmet találó negyvenes nő valóság és képzelet határán játszódó testi-lelki kálváriáját.

Hasonló témát feszeget Lakos Nóra játékfilmje, a Hab című retro hangulatot árasztó, romantikus vígjáték. Itt egy szenvedélyes, mindenre elszánt cukrászlány igyekszik sikeressé tenni üzletét, miközben a szerelem is megérinti. És ahogy lenni szokott egy félreértésekre és helyzetkomikumra építő habkönnyű sitcom esetében, hősnőnk különböző kacagtató szituációkba keveredik.

Gothár Péter: Hét kis véletlen című vigjáték-filmdrámájának szintén egy középkori éveinek elején járó, válságba került nő a központi figurája. A groteszk helyzeteket felvonultató realista színezetű film egy budapesti család különös hétköznapjait követi nyomon.

A fesztiválon látható lesz a Post Mortem című horrorfilm is, ahol a történet az első világháborút követő spanyolnátha járvány után játszódik. Az inkább B kategóriásra sikeredett, alapvetően szerényen kidolgozott horror, korrektül felvonultatja a zsáner speciális trükkjeit és túlcsavart hangeffektjeit. A rémesre sikeredett kísértethistória főhősei Tomás, a halottakat fotózó fényképész és egy rejtélyes kislány.

Szabó Győző színész önéletrajzi könyvén alapul a Toxikoma című alkotás. A drogfüggő beteg és pszichológusának ego harcát hitelesen bemutató könyv megjelenése után, kíváncsian várhatjuk Herendi Gábor rendező közönségfilmre adaptált verzióját.

Varsics Péter első mozifilmje, az Így vagy tökéletes szintén egy romantikus komédia, amely egy kiégett sznob író és egy spirituális bestseller regény talpraesett írónője között szövődő románc történetét járatja magas fordulatszámon. A vajdasági közönség számára azért is lehet érdekes ez az alkotás, mert a film főszereplője az a Béres Márta, aki néhány évvel ezelőtt, még aktív tagja volt a szabadkai Kosztolányi Dezső Színháznak.

A MOZI FÓKUSZBAN program bemutatja Európa legfontosabb és legérdekesebb filmprodukcióit. A vetítéssorozat 2012-óta, évről évre az utóbbi évtizedek nemzeti filmgyártását veszi górcső alá. Minden évben különböző európai országok, jellemzően közelmúltban készített filmalkotásainak reprezentánsaiból válogat. A Filmfesztivál ezidáig Svédország, Belgium, Norvégia, Finnország, Ausztria, Izrael, Oroszország, Csehország, Lengyelország, Törökország, Grúzia, Szlovákia, Görögország és Bulgária mozijait mutatta be.

ECO DOX dokumentumfilmjeinek történetei 2008-óta, rendre olyan miliőben játszódnak, amelyek az emberek által befolyásolt vagy tönkretett természeti világokat tárják elénk és Földünk ökológiai, környezetvédelmi állapotáról tanúskodnak. Ezek a súlyosan válságos környezeti helyzeteket bemutató és az emberi mulasztás tényeit józanul szemlélő, őszinte filmek rendszerint reflexióra és cselekvésre buzdítanak. Innovatív, tudatos és kompromisszum kész megoldásokat keresnek és kínálnak az emberi faj és a természet közötti béke érdekében. Idén hét ökológiai témájú filmet láthat a közönség. A vetítéseket izgalmas beszélgetések és tudományos konferencia követi.

Az ÚJ EURÓPAI DOKUMENTUMFILMEK, 2019-ben létrehozott szekciója öt művet ölelt fel Európából, melyeket szintén Igor Toholj, az ökológiai dokumentumfilmek koordinátora szelektált. Ez a fejlődőképes és divatos filmblokk, olyan egész estés dokumentumfilmeket értékel, melyekben jelentős a téma, a megközelítés és/vagy kifejezésmód filmes hatása.

A Filmfesztivál szervezői először idén hívták életre a MIOB (“Moving Images Open Borders”) workshopot bloggerek, vloggerek és influencerek számára. A EFF Palics (palicfilmfestival.com) ily módon igyekszik követni a modern trendeket, miközben megszólítja a fiatal közönséget is.

Szász Csongor