Kurbli Filmklub: Robert Eggers – A világítótorony
Szabadka/2026.05.13.
Robert Eggers: A világítótorony (The Lighthouse), 2019, amerikai art-horror játékfilm, 110 p.
Robert Eggers rendezése kilencvenéves optikákkal, 1.19:1-es vertikálisan nyújtott képarányban és mono hangsávban rögzített absztrakt alkotás, amelyet Edgar Allan Poe azonos című befejezetlen rémtörténete ihlette. A BFI Sight and Sound elemzése rámutat, hogy a film gazdag intertextuális utalásrendszert épít, felhasználva a Smalls Lighthouse-tragédiát, H. P. Lovecraft weird fiction világát, Herman Melville tengerirodalmát, a görög mitológiát (Prométheusz–Proteusz), a tengerészfolklórt, valamint a német expresszionizmust és a korai horrorfilmet. Összességében A világítótorony Poe hatása nyomán a világítótorony mint izolált tér, a naplószerű pszichológiai szétesés, a paranoia, az elszigeteltség és a fokozódó mentális destabilizáció szintjén érzékelhető. https://screenrant.com/lighthouse-movie-true-story-explained/?utm_source=chatgpt.com
Az 1890-es években játszódó történetével A világítótorony olyan monokróm alkotás, amely egy régi filmstílust idéző, minimalista, szürreális és horrorisztikus elemekkel operáló akvatikus gótikus kamaradráma, miközben a modernitás és a felvilágosodás kritikai olvasatát is artikulálja. Gerdesits Pál Apertúra Magazinban írt esszéjét alapul véve a film kísértetiessége túlnyúlik az akvatikus gótika műfajának keretein, és sokkal inkább egyfajta hantológiát, illetve történelem utáni, posthistoire, de legalábbis erősen (poszt)modern kritikus gondolkodást tükröz. … A film ráadásul egy igen sajátos szintézisét mutatja be a fenséges tapasztalatának. – folytatja Gerdesits Pál és kifejti, hogy amit Robert Eggers színre visz azt Sigmund Freud az ember harmadik nagy traumájának nevezi. Tárgya pedig az ember sajátos viszonya a benne rejlő és őt minden esetben domináló tudattalanhoz.
Szereplőink (Willem Dafoe és Robert Pattinson) belekezdenek traumáik újrajátszásába – ahogy Freud írja, lelkileg rögzítve vannak.
A világítótorony elnyerte a Cannes-i filmfesztivál FIPRESCI-díját.
A rendező és az operatőr is rajong a német expresszionizmusért, így a filmben szereplő világítótornyot valóban felépítették, valamint újítóan használták fel az izmus egyik kiemelkedő operatőrének Karl Freundnak kidolgozott „chiaroscuro” (fény-árnyék) technikáját. Több jel szerint A világítótorony alkotói megidézik az 1930-as években az amerikai Universal Pictures stúdióban készült horrorfilmek filmnyelvi eszközeit is, úgy mint a kameramozgatást, a plánozást, a montázstechnikát – pl. Tod Browning: Drakula (Lugosi Bélával a főszerepben), Rouben Mamoulian: Dr. Jekyll és Mr. Hyde vagy James Whale: Dr. Frankenstein.
Érdemes kitérni még a Jacques Derrida által használt „hantológia” kifejezés értelmének tisztázására, valamint az „akvatikus gótika” értelmezésére. A „hantológia” (hanter = kísérteni + l’ontologie = létfilozófia) kifejezés alatt az a fajta kizökkentség értendő, amikor valami múltbéli dolog jelenléte, megtestesülése tapasztalható a jelenben – akár egy kísértet.
Az „akvatikus gótika” a gótika hagyományát kapcsolja össze a vízhez, a tengerhez, a mélységhez, az elmerüléshez és a folyékonysághoz kötődő imagináriummal, amelyben a víz az ismeretlen, a trauma, az identitásfeloldódás és a nem emberi világ fenyegető metaforájaként jelenik meg. Az akvatikus gótika „a természetbe transzponálja át a horrorisztikus vonásokkal (is) bíró fenséges és kiismerhetetlen erőket.”(Nemes Z. Márió, Filmvilág, 2018/2)
Szász Csongor
