Kurbli Filmklub: Michelangelo Antonioni-Foglalkozása: riporter
Szabadka/2026.04.22.
Michelangelo Antonioni-Foglalkozása: riporter (/Professione: reporter), 1975, olasz-fr.-spanyol-usa filmdráma, 126 p.
Michelangelo Antonioni nyitott végű és – in medias res – expozíciójú filmjei ott veszik fel a mese fonalát, ahol egy hagyományos elbeszélés véget ér és ott fejeződnek be, ahol egy melodramatikus atmoszférájú történet kezdődhetne.
Ha jobban megnézzük, ez is a szerző egyik ellentmondásra épülő filozofikus tézisével rokonítható, miszerint minden megtalált kép mögött a valósághoz közelebb álló másik kép rejtőzik. A hosszú beállításra és belső vágásra épülő slow cinema hivatalos feltalálója, az elidegenedés filmköltője, a modern nagyvárosi neurotikus emberek kiüresedett egzisztenciális helyzetének legvilágibb krónikása, állandóan a valóság bizonytalanságára figyelmeztet. Nem tudjuk, a Foglalkozása: riporter hőse miért bújik egy másik férfi bőrébe, ki volt ő, ki az új énje … Nincs múlt és nincs jövő, a filmek ideje – s ez tökéletesen egybecseng a mozgóképi nyelv egyetlen igeidejével – a folyamatos jelen. (Báron György filmkritikus)



Hűvös, tárgyszerű elbeszélői stílusát Hemingwayéhez is hasonlították, akinek Halál délután című ismeretterjesztő munkája ihlette az 1975-ös Foglalkozása: riportert. Jankovics Márton Filmvilágos dolgozata szerint az érett Antonioni itt teremti meg a zenitjét elért filmművészet egyik legfontosabb (anti)hőstípusát. … Az önmagát valaki másként megvalósítani akaró, eltűnni vágyó, sodródó hős modern történetét.
Kovács András Bálint filmesztéta Bergman és Antonioni 2007-ben egyazon napon bekövetkezett halála kapcsán rámutat, „ha Bergman meghal 1955-ben, szegényebbek lennénk egy óriással; ha Antonioni meghal 1955-ben, ma mást értenénk modern filmművészeten…
„… Bergman és Antonioni a modern korszak két pólusa. Bergman a tiszta mélység, Antonioni a tiszta felszín. Bergman az arc filmművésze, Antonioni a tájé. Bergman a tovább nem fokozható lelki dráma, Antonioni a dráma nélküli lelki üresség. Bergman a nagyközeli, Antonioni a totálkép. Bergman a szubjektív személyesség, Antonioni a személytelen hideg távolságtartás. Bergman a modern filmművészet nagy magányosa, Antonioni a modern filmművészet legnagyobb iskolateremtője.” (KAB)

Szász Csongor
