Kurbli Filmklub: Jan Švankmajer-A gyönyör összeesküvői

Szabadka/2023.05.16.

Jan Švankmajer: A gyönyör összeesküvői (Spiklenci slasti), 1996, cseh vígjáték, 75 perc

Helsinki után (utalva előző heti vetítésünkre: Aki Kaurismaki-Gomolygó felhők, finn fimdráma-a szerk.), most Prága a helyszín. Aktuális karaktereink a finn munkások társadalmában perifériára kerültek után, most a magányos, individualizálódó cseh polgárok elfajzott szabadságban tobzódó, a külvilág nyilvánosságát ignoráló, zsigeri gyönyöröket titokban megélő, perverz vágyak kielégülését hajszoló deviáns figurái

Ami közös mindkettőben, az a konszenzusos, transzparens polgári értékek hamisságának és az egyén elveszettségének tapasztalata. Ez Jan Švankmajer filmjeiben még hangsúlyosabb, mint ahogy a család háttérbe szorulása. Amíg Kaurismäkinál a Gomolygó felhőkben még összetartja az egyébként roppant családias és egymáshoz őszinte közösséget valami felebaráti szeretet és a főszereplő pár szerelme is szilárd, addig A gyönyör összeesküvői esetében a baráti és családi intézménytől való teljes elidegenedés tünetei mutatkoznak. A protokolláris terek, mint pl. a munkahelyen elvárt egyéni és társas viselkedés írott és íratlan szabályai, a felettes én segítségével korlátozzák a személyiség kreativitásának kibontakozását. Ezt kompenzálja az egyénileg megélt szabadidős tevékenység testet és lelket feltöltő időszaka, a hétvége. Švankmajernél ebben az élettérben az ember boldogságához az önazonosság pihentető állapotának megélésén túl, termékeny aktív imaginációk szükségesek a szociális lény elfojtásokból és vágyakból fakadó szükségleteinek kielégítésére. Tehát a finn urbánus léthez képest, a cseh konzumkultúrában élők az erkölcsöt csupán színlelik, nem hisznek benne és titokban a zárt ajtók mögött más, betegesen élvhajhász igények törnek a felszínre. Švankmajer botrányos filmje ezeket a zugténykedéseket feszíti vászonra, a film nézőinek szembogarai mögé.

A szürrealista filmművészet újra-felfedezője kezdetben, a hatvanas évek közepétől rövid gyurma- és bábanimációkat alkot. Jellemzően stop-motion filmtrükkel „egyszerre álomszerű és illogikus, ugyanakkor zsigeri és materiális” világokat épít. Kötődik a cseh újhullámhoz, bár annak inkább az utóéletében válik meghatározóvá. „A kapcsolódási pontokat a groteszk figuraalkotás, a játékos, töredezett formavilág és a baljós, sötét humor jelentik.” (KRÁNICZ, LICHTER) A 90-es évektől Švankmajer az élőszereplős játékfilmek felé nyit, „ezek a művek nemcsak az érzéki tabusértés szintjén provokatívak, hanem gondolatilag is.” (VARGA) A gyönyör összeesküvői férfihőseiben pornómagazinok frusztrált bűvölete keveredik Jean-Claude Van Damme és James Dean filmikonok olcsó plakátjainak igézetével, a tévéképernyő mágiájának mániájával vagy a csupasz bőrhöz hozzáérő szőrmék cirógató szálainak zsigeri élvezetével. A 20. századi, olykor abszurdba nyúló emberi kreativitás, beszéd nélküli némajátékkal előadott érzéki formavilágát, itt komolyzenei aláfestés emeli intellektuális erőtérbe. Tehát a kéjelgő figurák fantáziajátéka mellet a komolyzene dramatikus jelenléte, a nézői észlelést is felfokozó zajok-zörejek és emberi testhangok dokumentumértékű érzéki rétegei telítik az elbeszélést.

A film képvilága olykor pornográf és nyersen közönséges, de intimitásának forrása az emberi psziché egyedi működésének példázásán és a viselkedésformák elmekórtanán alapszik. Švankmajer filmjét pont érzékenyített emberségessége távolítja el a benne rejlő obszcenitás durvább nézői asszociációitól. Ugyanis „a gyönyör titkos társaságának tagjai egyszerű prágai dolgozók. … Szadista, fetisiszta, maszturbáns, szodomita” hétvégi hobbisták, akik magánszférájukban „megszállottan ügyködnek perverz vágyaik szolgálatában. … Mert hát kinek fáj az, ha az úgyis csak derékig látszó bemondónő lábát egy lavórba, nagylába ujját egy kövér hal szájába dugva, s igazán csak aprókat sikongatva konferálja be a Dallast?” (BORI)

Szász Csongor