Kurbli Filmklub: Abbas Kiarostami-A cseresznye íze
Szabadka/2023.05.23.
Abbas Kiarostami: A cseresznye íze (Ta’m e guilass), 1997, iráni filmdráma, 90 perc
Az elénk táruló festői látvány egy autójából, menet közben szemlélődő nyugatias, értelmiségi benyomását keltő melankólikus férfi szemszöge, aki valahol Teherán világvárosának poros környékén bolyong. Mi pedig, nézőként megismerkedhetünk az iráni vidék és lakóinak portrészerű arcaival
Műanyagot gyűjt egy piros pulóveres alak. Telefonfülkéből kiforduló embert figyelünk. Tovább haladva, utcán várakozókat, seftelőket, munkásokat látunk. Roncsautóban játszó gyerekeket szólítunk meg a kocsit vezető sofőrrel, de nem tudjuk ki ő és mit akar. A férfi sokat ígérő hallgatása, kérdései és rejtélyes feleletei, fokozódó nyugtalanságot és kíváncsiságot ébresztenek alkalmi partnereiben. “Micsoda véletlen! A kiskatona kurd, a kispap afgán, és a madárpreparátor török nemzetiségű, a volánnál ülő férfi természetesen perzsa. Látszik rajta, hogy az uralkodó kasztból való, magabiztos, mindentudó és fáradt empátiával faggatja alkalmi útitársait, és mihelyt nevük vagy szülőfalujuk hallatán megtudja nemzetiségüket, azonnal az életükre vonatkozó lényegre törően pontos kérdéseket tesz fel, melyekkel természetesen irányítani és saját, sokáig ki nem mondott céljához akarja szelídíteni a kiválasztottakat.” (FORGÁCH)
Titokdramaturgiától hemzseg Kiarostami spirituális road-movieja. Tőlünk, nézőktől pedig interaktív részvételt vár el, bízik intellektuális és intuitív erőnkben. A cseresznye íze ugyanis,esetlegességei miatt dokumentumértékű is, de hipotetikus felhangú, tézisteremtő is egyben. Ahol a történet – a perzsa hagyományokra épülve –, az elmesélése során önreflexíven, a saját meseszövésére, meséje konstrukciójára is felhívja a nézői figyelmet. Azután, egyszer csak megtudjuk hősünk sokkoló tervét, melyben saját halálának megszervezéséhez keres segítőt. Végül egy idősödő madárpreparátor, hogy fia költséges gyógyíttatását kifizethesse, elfogadja a szuicid hajlamú úr pénzét, de előbb elmond egy mesét a cseresznye ízéről. A film a végéhez közeledve, még filozófikusabb magasságokat érintve – a reménykedést aláhúzva –, nyitott végű elbeszélésként zárul. Egyrészt a befejezetlenségéből fakadó többértelműsége elgondolkodtató, másrészt a film formaszerkezetéből eredő szokatlan plánozása teremt izgalmas perspektívákat.
„A kortárs mozi egyik csodája, a nyolcvanas–kilencvenes évek iráni filmreneszánsza.” Kiarostami a ’30-as évekig egyeduralkodó iráni dokumentarizmust, az ’69-ben induló iráni újhullámot, a cinema verité módszereit, a neorealizmus és a filmművészeti spiritualizmus esztétikáját ötvözi eredeti stílussá – állítja Pápai Zsolt.
Kiarostami „konokul hisz a művészet világot formáló erejében … a kultúrát mint az egyént és közösséget megtartó erőt értelmezi … meggyőződése, hogy a személyes sorsokban megragadhatóak a közösséget érintő problémák, sőt a felvetődő kérdésekre a kultúra értékeinek felmutatásával válaszok is adhatók … az önmagát kereső, és magát akár megváltani is képes ember középpontba helyezésével végső soron pozitív választ kínál a legfontosabb egzisztenciális problémákra …” (PÁPAI)
„Minden valamirevaló művész egyszerűségre törekszik, de ez nem mindenkinek sikerül.” (TARKOVSZKIJ)
Szász Csongor