Kurbli Filmklub: Mike Leigh-Mezítelenül

Szabadka/2023.03.14.

Mike Leigh: Mezítelenül (Naked). 1993, angol filmdráma, 131 perc

Újabb kritikai sikert aratott filmet vetítünk, amellyel Mike Leigh, Cannes-ban 1993-ban elnyerte a legjobb rendező díját

Továbbá David Thewlis Johnny szerepében nyújtott alakításáért kivívta a Cannes-i, az Amerika-i, a London-i és a New York-i filmkritikusok elismerését. A történet London mélyére vezet, ahol a dübörgő ’90-es évek urbánus nyugat-európai szereplői az évszázadot, évezredes szorongással átitatva értékelik. Életbölcsességek és gondolkodásmódok tárulnak elénk, a francia-új hullámot idéző játékos, kritikus modorban.

Mike Leigh emberközpontú, realista poétikájában a hétköznapi kisebb-nagyobb lelki nehézségektől, az angol középosztályt érintő traumákig széles a skála. Filmjeinek többsége a család belső világába kalauzol, de vannak olyanok is, amelyekben az egyén és a társadalom konfliktusának bemutatása erőteljesebb. Mezítelenül című kultikus filmje is ide tartozik. Leigh színészekkel és stábbal intenzíven kollaboráló módszere, improvizációra épülő esztétikával ábrázolt élethelyzeteket és kimagasló színészvezetési technikát eredményez, amelynek kitüntetett sarokpontja a közelképbe emelt arcjáték. Nézőként eljutunk a szociálisan determinált szereplőink pszichológiai tájaira, megismerjük lelki küzdelmeiket és érzelmeik változatainak és változásainak dokumentumait. Ezen érzelmek formai megjelenítéséhez a közelkép, tartalmi bemutatásához az élőbeszéd szolgál eszközül. Leigh átlagos alakjainak és arcainak portréit, és az érzelmek arcokon megjelenő gesztusait látva, Shakespeare aforizmája is eszünkbe juthat: Színház az egész világ, És színész benne minden férfi és nő. „A Mezítelenül az álarcokról szól, arról a jelenségről amelyre rákényszerülünk és amit a társadalom elvár tőlünk. A feszültség a másoknak mutatott álarc és a mögötte lévő személy arca között van.” (Mike Leigh)

A Mezítelenül egzisztencialista drámájában az arcjátékok és verbális aktusok a tragikomikus Az élet oly édes szereplőinek mimikájához és egyszerűbb szövegeihez képest kevésbé egysíkúak és expresszívek, viszont árnyaltabban és sokrétűbben fejezik ki a lelki szenvedést, amit jelen esetben a család nélküliség, az otthontalanság, végső soron a rendszeren kívüliség okoz. A ’90-es évek emblematikus csavargó, önpusztító, antagonista hőse, a 27 éves Johnny (David Thewlis első főszerepe) éppen ilyen filozofikus, dühös fiatal. „Ami annyira figyelemre méltó az alakításban, az a finom egyensúly, amelyet Thewlis talál meg Johnny érzelmi csődje és intellektuális ereje között.” (Jay Boyar) „Johnny idealista, semmi esetre sem cinikus …” (Leigh) „Ugyanúgy, ahogy Hamlet folyamatosan szellemeskedik, őrült, és szüntelenül mindenkihez beszél …” (Shane Scott-Travis)

Szász Csongor