Kurbli Filmklub: Lars Von Trier-Európa

Szabadka/2023.02.07.

Lars Von Trier: Európa (Europa), 1991, dán történelmi filmdráma, 107 perc

A Dán származású Lars von Trier az európai kortárs film egyik legnagyobb hatású művésze. Tabukat könnyedén felsértő, provokatív filmjeivel és fantáziadús, bátor képalkotásával új megvilágításba helyezte az európaiságról és a filmművészet óvatoskodó etikájáról szóló, egyre jobban ellaposodó diskurzusokat

Már 1982-es érettségi filmje – Images of Relief (Befrielsesbilleder) – után a nácizmus romantizálásával illették kritikusai. Európa eddigi legkomolyabb, nácizmusban kicsúcsosodó traumája és az erről folyó elmélkedések, a saját, fajsúlyos véleményét kifejezni vágyó Triert, tehát már eredendően izgatták: Én személy szerint a nácizmust és a második világháborút is kultúránk részének tekintem, és a kultúrán belüli fő mozgatórugók logikus fejlődésének.

A nyolcvanas-kilencvenes évek kísérletezőbb kedvű, szerzői stilizáltságú bátor alkotásai közé tartozik az Európa is. A Tarkovszkij filmek elkötelezett rajongója, Lars von Trier apokaliptikus európai tájakat technikásan ábrázoló trilógiájának befejező része, lenyűgöző és komplex képalkotó esztétikával, magas művészi színvonalon elmesélt, roppantul zavarba ejtő történet, ami hamar kultuszfilmmé vált. Thompson és Bordwell így ír a filmről: Nyugtalanító tájak lebegnek történelem és álom között.

Az empirikus szemléletű képalkotó Trier feszült tempójú, szövevényes történetében a fájdalomtól és szenvedéstől kábulatba révedő, a teljes lefejezés előtti Németország, „nulladik órájának” első perceiben járunk, közvetlenül a második világégést követő, alapvetően felfoghatatlan és ezért kifejezhetetlen állapotú és légkörű, 1945 októbere és karácsonya között. Ebben a Trier által bekeretezett mágikus realizmusban a hipnotikus és expresszív, rémálomszerű atmoszférát alátámasztják a torzított látvány, szuperplánok, többszörösen exponált képek, a lendületes kameramozgatás és kivetített hátterek beemelése. A színes és fekete fehér képek keveredése szürreális elbeszélésmódban, filmművészeti és művészettörténeti áthallások, a több nyelven megszólaló hangsáv és az aláfestő zene. A mindentudó narrátor (Max von Sydow) hangja a jószándékú, tettre kész, idealista, romantikus és pacifista főhőssel való nézői azonosulásunk után, minket is hipnotizál. De az Európát szimbolizáló vasút kattogó sínpárjainak elhagyására nincs mód. Trier nézők felé intézett további egzisztencialista provokációja: vajon a mindnyájunkban traumatizálódott 20. századi Európa bódulatából lehetséges-e a felébredés?