Kurbli Filmklub: Wim Wenders-Berlin felett az ég

Szabadka/2022.11.01.

Wim Wenders:

Wim Wenders: Berlin felett az ég (Der Himmel über Berlin), 1987, német filmdráma, 130 perc

Kelet- és Nyugat-Berlin felett angyalok röpködnek! Mindenszentek napjára esett a mai Kurbli Filmklub eseménye. 

Ezzel a vetítéssel pedig a végéhez ér a német új film bemutatása és egyben a második világégéssel foglalkozó német alkotások sora. Fassbinder, Schlöndorff és Herzog után, most a német filmművészet újabb megkerülhetetlen szerzőjétől, Wenderstől vetítjük legkultikusabb alkotását. A cannes-i rendezői díjjal kitüntetett spirituális és filozófikus játékfilm az évtized iskolateremtő alkotásává vált.

 

Wenders miután hazatér Németországba, elkészíti a romantikus, szentimentális Berlin felett az ég – a francia-angol címváltozatban: A vágy szárnyai – című férfi melodrámába és szerelmesfilmbe oltott társadalmi filmdrámát. A költői film érezhetően eltávolodott a második világháborús tematikától. Sőt(!) a német társadalmat, a háború utáni évtizedekben sújtó kollektív bűnösség traumája, bár jelen van, hiszen a fal fájdalmasan áll még, de ez a neuralgikus tény is, egyre inkább az eltemetett, „bedobozolt” múlt részeként van jelen, mint ahogyan a film színdramaturgiája is ezt az értelmezést támasztja alá. Továbbá, a szomorkás, komor, de ábrándos nagyvárosi német embert itt már egy markánsan előremutató, szeretetteljes bátor szív és józanság jellemzi. A letaglózó lelki sérüléseket és tabutematikát lassan, de biztosan felváltja az életben – újra! – hinni tudás ereje, végső soron a nagybetűs Ember legikonikusabb tette, a kockázatos szerelemben való hit.

„Wenders hisz abban, hogy a film képes felderíteni, újra felfedezni és így megváltani a fizikai világot.” (Anton Kaes)

Wenderst, mint a másik nagy müncheni rendezőt Herzogot is a „szenzibilitás rendezőinek” nevezik. Ők a politikai problémaérzékenység helyett a látvány szépségében, a nézők érzékenységében, a személyes lelkiállapot megfigyelésének filmművészetében hisznek.

„Az otthon nem valóságos hely, és nem valóságos otthon, szentimentális ábránd csupán, az érzelmi szeszély kivetülése, az idegenség megfogalmazásának új formája. Mert bármily nagy szeretettel ábrázolja is Wenders Berlint és a berlinieket, bármily nagy részvéttel viseltessen is napi gondjaikkal szemben, ez csak egy kívülálló angyal szeretete és részvéte …” (KAB) Kovács András Bálint jegyzi meg továbbá, hogy Wenders mindig is szenvedett a szabadságtól, erről szólnak a filmjei. „Függetlensége ezért mindig menekülés és keresés egyszerre, vágyakozás egy olyan hely és helyzet után, amely ennek az otthontalanságnak nyújt otthont. … Berlin viszont az a hely, ahol az ember úgy érezheti magát otthon, hogy közben nincs sehol. Berlin a hazátlanság egzisztenciális státuszát jelenti, úgy is mint a polgári világ eszmehármasságának – szabadság, egyenlőség, testvériség – nyílt tagadása: a testvérek hivatalosan ellenségek, az egyenlőnek születettekre más-más törvények érvényesek; aki szabad, az be van zárva. Ennek a helynek nem volna szabad Európában léteznie, de csak itt jöhetett létre. Az európai kultúra csődjének, a szabadság ürességének, az állandósult hontalanságnak megtestesülése ez a hely. … >>mégis!<< … Wenders megpróbálja feléleszteni Berlin kulturális emlékezetét. … 

 

A nyolcvanas évekre Nyugat-Berlin lett a punkok, bohémek, baloldali értelmiségiek, művészek, félművészek és a homoszexuálisok európai találkozóhelye. A szabadság és szabadosság kultúrája az egyre konzervatívabbá váló Európában. … Wenders filmje ennek a világból kivetett szabadságnak a morbid ironikus élményét árasztja. Képi világa ennek feszültségét hordozza. Ha a kameramozgások – a széles svenkek és a gyors kocsizások, a hirtelen fel- és leszállások, a falon való áttűnéses keresztülhatolás – végtelen szabadságot és könnyűséget éreztetnek, a színtelenség, a szürkeség ezt a felszabadultságot ellenpontozza.” – írja le KAB, 1988-ban megfogalmazott gondolatait.

Az angyalok kívülállása lehetővé teszi számukra, hogy „annak tekintsék a dolgokat, amik, hogy elvonatkoztassanak a pillanatnyi értékek rárakódásaitól, ezért is látnak mindent szürkének. … Amikor a gyermek gyermek volt…” – kezdődik a vissza-visszatérő narrátorszöveg. …

Szász Csongor