Skip to content

Kurbli Filmklub: Andrej Tarkovszkij-Sztalker

Szabadka/2022.09.06

Andrej Tarkovszkij: Sztalker (Сталкер), 1979, orosz sci-fi dráma, 160p.

Sztalkereknek hívjuk azokat a határátlépő vándorokat, akik így vagy úgy, rendre elhagyják a biztonságos anyagi lét jelentette függőségeiket és életüket az ismeretlenebb szellemi szférák elmélyült vizsgálatára szánják. Akiket a keleti duális hitvilág humánus szentté váló, bölcsességre törekvő, kutatókként tisztel és akiknek, ha van nyugati megfelelője, akkor azok a társadalom peremén élő lenézett csövesek.

Tarantino Ponyvaregényében utal erre, mikor a két főszereplő gengszter vallásfilozófiai vitát folytat az isteni gondviselésről, miután csodával határos módon, nem lőtték őket szitává. A hitetlenkedő Vincent Vega használja lenézően a „csöves” kifejezést („Szóval úgy döntöttél, hogy csöves leszel?”), az átszellemült Julesra, aki azon töpreng, hogy felhagy a gengszterkedéssel és egy beláthatatlan spirituális útra indul.

 

Sztalker, a professzor és az író elindultak a Zónában (részlet a filmből)

Tarkovszkij misztikus, természetfilozófikus szemlélete és érzéki filmmnyelve határozottan eltér a nyugati nagy szerzők pl. Godard vagy Bergman vagy Ferreri transzcendensről fogalmazó filmes orientációjától. Ezekben a filmekben a hitüket vesztett, egójuk börtönébe zárt, szenvedő karakterek, csupán az értékelhetetlen „semmi”-t találják meg. Tarkovszkijnál viszont mindvégig jelen van egy mentális-spirituális dimenzió, amit a rendező, észlelésünk érzéki felkorbácsolásával, konkrét tapasztalássá alakít. „A Zóna nem időben előttünk, hanem térben mellettünk levő hely.” A Sztalkerben a mentális- és a valós utazás bravúros egybeolvasztásának lehetünk a tanúi. Tarkovszkij erőteljesen épít a nézőre, pontosabban a néző képzeletére. Felszabadítja a néző szellemét a hozott gondolatai alól. „Mindig azt hangoztatta, hogy a nézőknek »át kell élniük« a filmjeit, mielőtt megpróbálnák »megérteni« őket, és … közvetlenül a néző tudatalattijához szól, … az egyféle értelmezés lehetetlenné válik …” (Graham Petrie)

részlet a filmből

Andrerj Tarkovszkij az egyetemes filmművészet egyik legnagyobb szerzője, az orosz hatalmi ideológiától mentesen alkotta meg filmköltészetét. Elutasítja az értelem kizárólagosságát és az ember szellemi lényének mélységeit kutatja. Később a nevével azonosították a művészi lelkiismeretet. Nála a film formája és tartalma tökéletesen kiegészítik egymást, más szóval filmjei audiovizuális világa és az elbeszélés jelentősége páratlan harmóniát alkotnak. Az erőteljesen szuggesztív összhatás pedig beindítja az ember egyedi kogníciójának aktusát.

A disztópikus jellegű Sztalker című kamaradrámában, a roppant lassú kameramozgatással felerősített „radikális folyamatosság” élménye azt szugerálja, hogy a koncentrált idő lineáris múlásának vagyunk tanúi. Tarkovszkij szavaival, átéljük „az idő szorítását.”

A természetfilozófikus Sztalker vakmerő művészeti koncepciója elsősorban nem a szórakoztatás, hanem az „erkölcsi és spirituális” kíváncsiság felébresztése.

Szász Csongor

 

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *