Skip to content

Kurbli Filmklub: Ingmar Bergman-Suttogások és sikolyok

Szabadka/2022.04.05.

Ingmar Bergman: Suttogások és sikolyok (Viskningar och rop), 1972, svéd filmdráma, 95 perc

Remek színészi játék, példátlan operatőri munka, fantasztikus látványvilág, borzongató hangeffektusok és zene – „mélyvörös, meleg halálfélelem.”

Bergman szakaszos életműve az egyik legszemléletesebben fejezi ki a modern filmművészet törekvéseit. Az egyik legkülönlegesebb alkotása, a Suttogások és sikolyok. Örökzöld, zárt szituációs drámájában az analitikus filmrendező nézőjét ismét a tudat mélyebb rétegeibe, az emberi lélek labirintusába kalauzolja. A személyiség megkettőződését és/vagy a személyiségek egymásra oldódását láthatjuk, ebben a formailag és tartalmilag tökéletesen egységes játékfilmben, amely a megmagyarázhatatlan és felfoghatatlan, sokkos állapotában játszódik. „A Suttogások, sikolyok a Persona igen erőteljes stilizációjával szemben szinte észrevétlenül juttat el ugyanoda: a képzelet és valóság közötti határsávba, az önmagából kilépő és a másikban feloldódó személyiség tapasztalaton túli világába… az életen túli, halálon inneni világba. … Mintegy kihajtogatja, kiteríti a halál pillanatát, folyamattá teszi a pontszerűt. (GELENCSÉR)

Bergman ismét megmutatja a társaságban átélt magányt, a személyiség elvesztését és az így kialakuló semmiben megszülető borzasztó halálfélelmet. Családtagok között, intim környezetben lenni a legmagányosabb, olyan, mint élőként megtapasztalni a nemlétet, az én halálát.

„Ma úgy gondolom, hogy a Personában – és később a Suttogások, sikolyokban – a legmesszebb jutottam, ameddig csak juthattam. Szabadon mozoghattam a néma rejtelmeknek abban a világában, mely csak a filmművészet számára nyílik néha meg.” (BERGMAN)

Leave a Reply

Your email address will not be published.