Kurbli Filmklub: Pier Paolo Pasolini-Teoréma

Szabadka/2022.03.01.

„Az a színház, amit önök várnak, amennyiben totálisan új, soha nem lehet az a színház, amit várnak.”– Pasolini

Március 1-jétől a Lifka Művészmozi ad otthont a vetítéseinknek, első film az új helyszínen a Teoréma volt! Ennek a filmkölteménynek, ezen a történelmi helyen (Lifka Művészmozi!) való vetítése egy örömteli szimbolikus gesztus is egyben. És, hogy miért? Kiderült a Moziban! Nézzétek meg Szász Csongor bevezetőjét:

A Teoréma, az olasz Pasolini egyik kulcsfilmje és modernista fő műve, mely a legtöbb szállal kapcsolható a francia új hullámhoz. Az esszéfilm műfajába sorolható, ornamentális stílusú filmdráma szereplői „gazdag kapitalisták.” Viszont az 1968-as film már az új hullám újragondolása, az új inspirációk felé való nyitás korszakában született:

„Volt egy időszak a modern európai művészfilm történetében, amikor a rendezők közvetlen szerzői, sőt politikai szövegnek tekintették a játékfilmet: olyan vizuális és verbális vitairatnak, amely társadalmi változások elindítója lehet. Ez volt a politikai modernizmus korszaka, amely kb. 1967-től 1975-ig, a posztmodern kezdetéig tartott. Ebben az időszakban a rendezők ún. »ellenfilmeket« készítettek, Nyugat-Európában a kapitalista, Közép-Kelet Európában a szocialista rendszer működési zavarait vizsgálva. Ezek a filmek alapvetően két csoportra oszthatók. Egyrészt virágzott a nyíltan politizáló aktivista beszédmód (Godard, Costa-Gavras, Straub-Huillet), másrészt olyan filmek is készültek, ahol … »a polgári társadalom, az elidegenedés, a fogyasztói társadalom stb. általános ideológiai kérdéseit tárgyalták. Buñuel, Pasolini, Ferreri, Jancsó, Angelopulosz és Makajev voltak a legfőbb példái ennek az irányzatnak.« … A politikai modernizmus parabolikus irányzatának egyik legfontosabb, s talán legrejtélyesebb alkotása Pasolini Teoréma című filmje.” (PÓLIK)

 

A „kegyetlen” filmművészet „nem történetet mesél el, hanem lelkiállapot-sorozatot állít fel, ahol az egyes állapotok úgy következnek egymásból, ahogy egy gondolat következik egy másik gondolatból”. (Antonin Artaud)Pasolini ebben az ellentmondásos alkotásában is a szent és a profán kettőssége jelenik meg. A Teorémában teljesen egyedi módon keverednek „különböző mitológiai és kulturális utalások”. A költő és festő Pasolini gondolatvilágával, valamint a valóság szellemére gyakorolt hatásaiból született lelki tájaival ismerkedhet meg a néző. Egy zavarba ejtő utazáson vehetünk részt, ahol Pasolini „szimbolikus ok-okozati összefüggés-láncolatai” felépítése során, radikálisan „leépíti az elbeszélés tér-idő folyamatosságát” a narrációban. „Költői technikája révén, amellyel egyazon dologhoz két ellentétes megállapítást rendel, de azokat nem egymással szembe, hanem egymás mellé állítja (ez a technika a forgatókönyv szerkezetétől a vágás módjáig a filmek minden elemében szemléletesen érvényesül), egyben lehetetlenné teszi a hagyományos állásfoglalást. A válasz csakis a személyes szférában születhet meg.” (Csantavéri Júlia)

 

A Teoréma „profetikus képe a fogyasztás végül mindent felemésztő rendszerének”. (Grzegorz Jarzyna, színházrendező, 2009)

A premiert követően a Vatikán hivatalos lapja, az Osservatore Romano támadást intézett a film ellen. A püspöki kar által felállított bizottság minden hívőt eltanácsolt a mű megtekintésétől. Ezután az ügyészség betiltotta a filmet, és vádat emelt az alkotók ellen obszcenitás és a keresztény emberek érzékenységének megsértése miatt.Pasolini a film elkészítése közben érzett késztetést arra, hogy a Teorémát írásos költemény formájában is megalkossa. „Pasolini »kétségbeesett kiáltás formájában megírt költeményét« saját elmondása szerint két dolog ihlette: egyrészt a jóléti társadalom ellen lázadó »beat generation« költészete (a »kilátástalanságot megéneklő« Ginsberg, Ferlinghetti és Kerouac), másrészt az amerikai és francia egyetemeken kirobbant 1968-as diáklázadások.”