Kurbli Filmklub: Michelangelo Antonioni: Az éjszaka

Szabadka/2021.12.08.

1961, Michelangelo Antonioni: Az éjszaka (La notte), olasz filmdráma, 124 p.

“A boldogság olyan, mintha vizet akarnál megtartani a tenyeredben.” ANTONIONI

Antonioni közgazdasági tanulmányai után Rómában lett filmkritikus, de a lap főszerkesztőjével, Benito Mussolini fasiszta diktátor fiával támadt vitája miatt elbocsátották. Ezután Roberto Rossellini és Luchino Visconti számára írt forgatókönyveket. Rendezői pályafutását a második világháború után élesen társadalomkritikus dokumentumfilmekkel kezdte.

Antonioni, 94 évesen halt meg New Yorkban, 2007-ben.

“A boldogság olyan, mintha vizet akarnál megtartani a tenyeredben.” (ANTONIONI)

Az nem kérdés, hogy voltunk-e már szerelmesek. Antonioni viszont azt állítja, hogy ennek a komplex és nagy érzelmi és lelki hatással együtt járó energiaáramlásnak a zavara vagy a nagy fájdalommal együtt járó teljes megszűnése, a feszült nagyvárosi miliőben élő emberre jellemzőbb és ráadásul rosszabb hatással is van, mint a spirituális természeti környezetben, tradicionális keretek között, városi függőségek nélkül élő ember számára. Az éjszaka Michelangelo Antonioni 1962-es szerzői stílusú melodrámája, ahol a modern városban élő egyént vizsgálja – radikálisan lassú, folyamatos kameramozgással, elhanyagolható cselekménnyel. A természetes spirituális környezettől elszakadt és ezáltal örökös érzelmi válságban és kicsinyes lelki függésekben élő embert és mesterséges urbánus környezetének egymásra hatását ábrázolja. Chatman szerint fontos kihangsúlyozni, hogy a táj egyfajta lelki „folytatása” a szereplők belső világának, a kettő közötti kapcsolat metonimikus és nem szimbolikus.

A rendező újhullámos minimalista tetralógiájának második filmjében a felső középosztálybeli kiüresedett karakterek egyre ridegebb világát építi, de Az éjszaka még nem mentes némi szenvedélytől sem. Témájának középpontjában az “érzelmek betegségének” következtében a kiüresedett, elveszett lélek “szerelemromboló” hatása áll. Még igazabb azt gondolni erről a filmről, hogy egy szerelem elmúlásának intellektuális filmes megfogalmazása. Ahol a szerelemesek érzelmeinek kölcsönös kihúnyása miatt, a természetes és termékeny függőségük – külső és belső – tárgyának hiányától szenvedő pár, fájdalmas, zavart lelki állapota miatt láttatja Antonioni kiüresedettnek a valóságot.

(A külső és a belső, és az audiovizuális textúra és a film belső narrációja egymást kölcsönösen építik, ezért mindkét irányból történő megközelítés igaz.) „Hogyan lehet a hiányt megmutatni – vizualizálni azt, ami nincs, illetve átélhetővé tenni a semmit? Antonioni színre lépéséig mindez a lehetetlennel határos vállalkozásnak tetszett a filmművészetben.” (PÁPAI)-Szász Csongor

Leave a Reply

Your email address will not be published.