Kurbli Filmklub: Jean Luc-Godard-Kifulladásig
Szabadka/2021. 11. 17.
Jean-Luc Godard: Kifulladásig (À bout de souffle), 1960, francia romantikus dráma, 95 p.
A Kifulladásig „elhozta mind formanyelvi, mind tartalmi szempontból a filmművészet nagykorúságát”. (CSEJK)
A filmtörténet a Kifulladásig előtt színpadias volt és a valóságtól elemelt. Ezt igazolja az is, hogy a filmtörténet egyik leghosszabb, 23 perces szerelmi jelenetét építette fel Godard, melyben a dialógus hétköznapi természetességgel, pátoszmentesen van felépítve, ami előtte elképzelhetetlennek számított. Godard válasza arra, hogy miért volt elkerülhetetlen a filmes forradalom kirobbanása az elavult és szegényes „papa mozija” ellen:
A hagyományos filmformanyelv a – máig látványos és szórakoztató – montázsra épült, ami elsősorban a bonyolultabb lelkiállapotok és az érzelmi változások kifejezésére alkalmatlan volt – de a társadalmi valóság ábrázolására is. A „kameratöltőtoll” (Alexandre Astruc, 1948) lényege a kamera – megszemélyesítőbb erejű – mozgatásában és a kifinomultabb belső montázsban rejlett. Az újhullám további jelentősége a non-lineáris új regény történetmesélő szabályainak átvételéből és a francia egzisztencialista filozófiából eredt, aminek fő kérdéseit is átvette. Ezen diskurzusok lényege a félelem és a semmi fogalmainak átértelmezése köré szerveződött. A hatvanas évek első felében Európában kiteljesedő modern filmművészet legfontosabb képviselői: Godard, Antonioni, Fellini, Bergman, Tarkovszkij vagy Jancsó Miklós felépítik a modern személyiség legradikálisabb, sokrétű ismertetőjegyeit. Godard korai filmjeinek jelentősége, „a romantikus hős összeomlásán keresztül” (KAB) a kiszámíthatatlanul viselkedő, irracionális, elveszett modern egzisztencialista individuum megteremtésében rejlik. És a filmművészetben pár évvel később kiteljesedő önreflexivitás is Godardal indul, amikor Belmondo filozofikus, brechti kiszólása a film nézőit gondolkodásra készteti: „Ha nem szeretik a hegyeket, ha nem szeretik a tengert, ha nem szeretik a napot, menjenek a pokolba!”
KIFULLADÁSIG: a romantikus kalandfilm vagy gengszterfilm paródia stílusa „a klasszikus film noir és a modern nyomozásfilm” között fedezhető fel. Godard „egy bűnügyi történetet kapcsol össze a főhősre nézve romboló szerelmi történettel”, de kifigurázza a film noir és a melodráma műfaji konvencióit is és a szereplők közötti kommunikációra, motivációikra és sorsuk alakulásának okaira koncentrál a reflexív elbeszélés. Nem a bűntény bonyolítása a hangsúlyos, hanem a főszereplők közötti viszony és a film – nem éppen szájbarágós – üzenetének a megértése. „A filmnek az ad értelmet, hogy Godard egymás mellé tette ezt a két történetet, és látszólag esélyt adott arra, hogy összekapcsolódjanak.” (KAB) A filmben „a széttöredezett vizuális kompozíciójú folyamatos elbeszélés az uralkodó”. Godard újítása az, hogy „a cselekmény időrendjét alárendeli egy narrátorhang szabad asszociációinak”.
Báron György filmesztéta: „Godard a kultúra törmelékeiből építkezik, stílusának lényege az, ahogy a világot újra összerakja, ezért nem lehet utánozni.”
„A művészet olyan, mint a tűzvész, abból születik, amit eléget.” (Godard)
A Cannes-i Filmfesztiválon egy Godardal folytatott hosszú vita végén, az elavult filmnyelv egyik fő alakja, Henri-Georges Clouzot rendező azt kérdezte: „Azt ugye azért Ön is elismeri, hogy egy filmnek kell, hogy legyen eleje, közepe, vége?!” A filmkritikusokból lett rendezőkből álló újhullám legradikálisabb lázadója, azaz Godard válasza: „Hát persze! Csak nem feltétlenül ebben a sorrendben.”
A VÉLETLEN JELENTŐSÉGE: A kezdetben a véletlen és a szükségszerű elkezdtek egymásba érni. Bármi megtörténhet ott, ahol a véletlen uralkodik – fejtegeti KAB. Ennek a gondolatmenetnek a már elcsépelté vált, kortárs reflexiója: „nincsenek véletlenek”, mert a véletlen törvényszerű. Tehát! Amikor leverünk az asztalról a kezünkkel egy poharat, azt a bennünk élő komplex „élőlény”, már előre „tudja”, de nem sikerül megakadályoznia, mert a pohárleverés egyedi aktusa egy összetettebb folyamatlánc része, ezért szükségszerű és ezért nincsenek véletlenek.
