Kurbli Filmklub: Andrzej Wajda-Hamu és gyémánt

Szabadka/2021.11.10.

Andrzej Wajda: Hamu és gyémánt (Popiół i diament), lengyel háborús filmdráma, 98 perc, 1958.

A film Jerzy Andrzejewski regénye alapján készült. A főszereplő Zbigniew Cybulski, Maciek figurájának megformálásával, a második világháború utáni lengyel nemzedék hőse lett, amolyan kelet-európai James Dean.

A Hamu és gyémánt a kelet-európai költői realizmus és a modern lengyel film remekműve. Wajda háborús filmtrilógiájának záró alkotása hozta a rendező máig ünnepelt, legemlékezetesebb nemzetközi sikerét. A film cselekménye 1945. május 8-án, a győzelem napján indul. Viszont Maciek, a film főhőse nem szokványosan ünnepel…

 

Andrzej Wajda 1942-től katonaként harcolt Lengyelország függetlenségéért. A lengyel iskola, vagy más néven a lengyel – filmművészeti – újhullám vezéralakja.

„Nemzedékem, a fiak nemzedéke, azoké, akiknek el kell mesélniük apáik sorsát, mert a halottak már nem tudnak beszélni.” (Wajda)

Az ’50-es évek lengyel filmművészetében Wajda teremtette meg a – a kelet-európai filmművészetre ’48-tól ráerőszakolt – szovjet szocialista sematizmussal első ízben szembeforduló generáció tisztánlátását, erkölcsi érzékenységét és bátorságát. Ehhez a modernizmus előtti első alkotói korszakához (ez Wajda harmadik játékfilmje) nem köthetőek provokatív szerzői ábrázolások és narratív kísérletek, csak a történelem és a társadalom igazi arcának megmutatása. „Azt szeretném, ha a filmem megmutatná a mozinézőknek az én nemzedékem bonyolult és súlyos valóságát.”

Formanyelvi megoldásai a drámai-expresszív világítástechnika és többteres képkomponálás; az ellenpontozó szerkesztésmód, melyben a különböző – tragikus és komikus – esztétikai minőségek egymás mellé kerülnek; és a „lobogó indulatokkal teli romantikus hősök örököseiként feltűnő figurák” akiket, legalábbis egyik oldalukról idealista meggyőződésük vezérel, hogy hatással lehetnek a történelemre. A lengyel drámairodalomhoz hasonlóan, Wajdánál is megjelennek a nemzeti sors mögött kirajzolódó hamis mítoszok, a céltalan, értelmetlen hősiesség motívumai. „Minden lengyelben van valami don quijotés, ez a mi jobbik énünk, … az álomvilág, vagyis a vágyott valóság már régtől fogva mindennapjaink részét alkotja.” (Wajda) A film bizonyos jeleneteinél az ábrázolás nagyon kötött, „expresszív” és erőteljes, más pontokon az elbeszélés és az ábrázolás határozottan „drámaiatlan”, dokumentarista mód leíró és könnyed. Nem feltétlenül az az abszolút érvényes olvasat, amelyben Wajdát csupán nemzeti filmesnek értelmezzük, aki nem deheroizálja karakterét, csak dilemmájának kettősségét szándékozik ábrázolni, amikor tragikus hőst csinál Maciekből. Külső szempontomban Maciek „katona” figurája kevésbé hősies és drámai, mint inkább univerzális. Wajda éleslátó intenciója sokkal inkább az ébredő erkölcsi nyugtalanság líraibb, és az ’50-es évek második felében – az újhullám előszeleként – újra felerősödő, posztneorealista hatással rokonítható. Erre az ábrázolásra a „tájékozódás elvesztése, az üresség, a társadalom szélére sodródás és az ebből fakadó kilátástalanság és frusztráltság” fokozatai a jellemzőek. Ezen ismertetőjegyek pedig az „apátlanság”, illetve a „generációk közötti jellemző konfliktusok” vezérmotívumai alá rendezhetőek. Kelet-Európában pedig, ezek a történeti sajátosságok, főként a rendszerváltások tematizálásakor bizonyultak hasznos narratív elemnek és a nemzeties olvasatok mentén váltak emészthetővé a vezető hatalmi ideológiák számára.

 

„Ahogy évről évre készítettem filmjeimet, úgy kellett alávetnem magam a cenzúrának: jeleneteket és leginkább párbeszédeket vágtam ki, ugyanis a cenzúra értelmezése szerint mindenekelőtt a szavak hordozzák az ideológiát. Azonban a film, szerencsére nem más, mint kép, illetve az a bizonyos hang és kép közötti megfoghatatlan „valami” alkotja a film lelkét. Persze ki lehet vágni a Hamu és gyémántból ezt vagy azt a szót, de Zbigniew Cybulski játékát nem lehet cenzúrázni; pedig hát épp az ő magatartásában lüktetett az a „valami”, ami annak idején politikai illetlenségnek számított: a sötét szemüveges fiú szabadsága a ráerőltetett realitással szemben.” (Wajda 1990: 110–111.)-Szász Csongor