Kurbli Filmklub: Orson Welles-Bizalmas jelentés (Mr. Arkadin)

Szabadka/2021.10.06.

Írta, rendezte, vágta és a főszerepben, Orson Welles: Bizalmas jelentés (Mr. Arkadin) francia-spanyol-svájci thriller, 1954-57 között, 98p.

„A forrongó Itáliában megszülethetett a reneszánsz, míg a békés és rendezett Svájc csupán a kakukkos órával büszkélkedhet.” (Harry Lime, aka Welles idézet A harmadik ember című filmből)

A nápolyi kikötőben egy férfi késsel a hátában két nevet suttog Van Stratten barátnőjének. A haldokló szerint milliókat kereshetnek, ha egy bizonyos Mr. Arkadin meghallja, hogy mindent tudnak. Kriminális emberi játszma veszi kezdetét.

A film történetét az Aranypolgár „alvilági változatának” is tekinthetjük. Wellest a figura megalkotásában itt is a valóság ihlette. Ahogyan Kane polgártárs, úgy Mr. Arkadin is a „modern világ egyik nagy kalandora” – akárcsak maga a rendező. Orson Welles szerepeiben a jó és a rossz mezsgyéjén billegő, fausti, karizmatikus, de esendő alakokat formált meg. A Bizalmas jelentésben egyedül az ő karakterében és megítélésében követhető végig összetett átalakulás.

A film szerkezete megelőlegezi a ’60-tól induló modernizmust. Kiforgatja a mese morfológiáját. Azt a filozófiai kérdést veti fel, hogy megismerhető-e a valóság. Továbbá a film hősei önpusztító karakterek, akik fokozatosan veszítik el sorsuk felett az irányítást. Ugyanakkor a szándékoltan összekuszált, titok-dramatikus ponyvatörténet erőteljes tempója zsúfoltan hat. A ritmustalanul összevarrt flashbackek hatása kontraproduktívan elidegenítő lehet. Sokak szemében a film a dramaturgiai hiányosságai miatt, csupán egy látványos, ötletes, de befejezetlen remekmű maradt, amit maga a rendező is csúfos bukásnak ítélt.

A gyártás során az állandósult anyagi megszorítások miatt, gyakorta sufnituning megoldásokból születtek rögtönzött bravúrok. A lángelme Welles maximalista és precíz hozzáállása miatt, az 1954-ben elkezdődött, országokon átívelő munkálatok, csak 1957-re fejeződtek be. Welles „rendkívül finoman váltogatta a montázs és a felvételek hatáslehetőségeit” (Kránicz Bence), aki az érzelmek kifejezéséhez kevésbé, a gondolatok ábrázolásához és artikulálásához jobban értett.

André Bazin a francia újhullám legnagyobb teoretikusa, Orson Welles első alkotói korszakát (Aranypolgár, Az Ambersonok ragyogása) „társadalmi realistának” nevezi, a Macbeth-et és az Othello-t „Shakespeare ciklusnak” mondja. A rendező következő stíluskorszakát, azaz A sanghaji asszony-t és a Mr. Arkadin-t pedig az „etikai szórakozások” jelzővel illeti. Ebben az utóbbi, európai korszakában Welles stílusa a detektívregények konvencióira épül. Ötletes formai és ellentmondásos történeti játékokkal telített, ahol „a mondanivaló komolysága a játék látszólagos könnyedsége mögött nyilvánul meg.” Itt a képmező tagolását és a mélységi komponálást eredményező statikus hosszú beállításokat, a gyorsvágásos szekvenciák, a közeli képkivágások túlsúlya és olykor dinamikus mozgások váltják. A nagy-totál képbeállítások esetében, korábban használt nagylátoszögű optikát is felváltotta egy ennél szofisztikáltabb fényképezés. A szintén nagylátószögű optikával megoldott (megnövekedett mélységélességű), kis szögeket bezáró plánváltások és a félközeli vagy közeli képbeállítások az előtér erős látványán túl, a háttér kiemelését is eredményezték Welles Mr. Arkadin-ja esetében. Ettől a filmtől kezdve a rendező szinte kizárólag a 18,5 cm-es optikát használta, amely egyidejűleg nyújtotta a képmező mélységét „és a tér elváltozásának impresszióját.” (Bazin) Paul Misraki könnyed szimfonikus zenéje pedig frappáns, repetitív dallamaival stílusosan követi a regényes mesét.