Kurbli Filmklub: Akira Kuroszava-A vihar kapujában

Szabadka/2021.09.29.

Akira Kuroszava: A vihar kapujában (Rashomon) japán filmdráma, 83 perc, 1950

A történet a távoli múltban, valahol Kiotó mellett játszódik. A térséget szinte porig rombolták a polgárháborúk, a természeti katasztrófák és az éhínség. A film kerettörténetében a vihar elől egy kapu alá menekül három ember, akik közül ketten tanúi voltak egy szörnyű gyilkosságnak és miközben várakoznak, a bűntényt követő kihallgatásról beszélgetnek. Megismerhetjük a gyilkossággal vádolt bandita, a megerőszakolt feleség és a megidézett férj szellemének egymástól eltérő tanúvallomásait. Végül a kapu alá menekült favágó beismeri, hogy mindent látott, és előadja saját igaznak vélt verzióját… 

Mondják, Akira Kuroszava minden filmjébe kamerával írta bele neve kezdőbetűjét, hogy a film téridejébe komponált, elrejtett monogrammal fokozza szerzői filmművészetének hitelességét.

 

A három különböző idősíkot összekapcsoló narrációt, a rendező az első világháború szellemi hatásai alatt alkotó naturalista író, Akutagava Rjúnoszuke két novellájából gyúrta össze. A film történetét A bozótmélyben, a helyszínét A vihar kapujában című elbeszélések képezik. A film keletkezésének idején, azaz öt évvel a földet ezidáig sújtó legnagyobb világégés után, Kuroszava alkotása áldásos hatással bírt a bűnhődő Japán nép második világháborús kollektív traumájának feloldására. De a kollektív bűntudat kisebb vagy nagyobb arányban, a földön mindenkit érintett. Nemcsak a Japán szigetvilág társadalmát, hanem a roppant súlyos értékválságba került emberiség alapvető humánus, egzisztenciális és morális szellemtörténetét is tiszta lappal, újra kellett alapozni. Kuroszavának ebben a korszakalkotó, egyetemes megközelítésében, sikerül szétválasztania az objektív valóság és az illúziók önbecsapó, tévelygő erkölcsű valóságának világát, hogy ezzel újra kimondhassa, létezik igazság, ha sikerül meghaladnunk szubjektív egónkat.

 

A keretes szerkezetű film történetében zavart okozó rejtély így válhat a szubjektív hazugságok szimbólumává. És, ha sikerül megküzdenünk elképzelhetetlenül sátáni démonainkkal, azokon túllátva megérthetjük a valódi igazságot és visszatérhetünk az emberi értékek humánus talajára. A film máig érvényes lendületes tempója (420 vágás van a filmben!), lenyűgöző festői képkompozíciói, roppant kifejező kamerakezelése és modern gondolati tartalma miatt, nem veszített aktualitásából és izgalmas párbeszédre késztet.
 
HALADÓ:
„Kuroszava úgy rendezi meg a kihallgatási jeleneteket, hogy a tanú a kamerával üljön szembe (mindazonáltal nem a kamerának beszél), mintha a közönség ülne a bíró székében – ezért is nem halljuk a bíró hangját, csak a tanúk válaszát. Ez a beállítás nagyon erősen sugallja, hogy egy történet igazságának megítélése mindig legalább annyira erkölcsi kérdés, mint amennyire a tények kérdése, főleg, ha a tényeket nem tudjuk tisztázni.”
 
„Ennek a cselekménynek a referenciája egy tisztán morális világ, amelyet a kerettörténet kommentál és szimbolizál. … a főtörténet viszonylagossága és többértelműsége nem az elbeszélés vagy a művészet lényegi természeteként, hanem egy romlott morális világ következményeként jelenik meg.”
 
„Ez a film … az első példája egy szubjektív elbeszélő szerkezetnek, amelyben a történet csak alternatív fabulalehetőségekből áll, és ez nagyon fontos megoldás lesz a modern korszakban.” (Sapientia EMTE)

Leave a Reply

Your email address will not be published.