Kurbli Filmklub: Jean-Luc Godard-A megvetés
2026.02.18./Szabadka
Jean-Luc Godard: A megvetés (Contempt), 1963, olasz francia filmdráma, 81 p.
Jean-Luc Godardra, és Brigitte Bardotra emlékezünk
A megvetés művészileg Bardot karrierjének egyik csúcsa.
Bardot az 1950-es és 60-as évek ikonikus francia színésznője és szexszimbóluma. Roger Vadim 1956-os És Isten megteremté a nőt című filmjének címszereplőjeként válik világhírűvé. Megalkotja a szabadságot, a vágyat és a testi önazonosságot könnyed természetességgel felvállaló modern nőt; a komplexusok és bűntudat nélküli érzékiséget. Bardot megjelenése kezdetben a világ eredendő kétneműségére emlékeztet, majd hamar megszületik a Bardot ikon. Godard pedig, aki 1963-ra szintén egyre nagyobb sztárrá válik, konceptuálisan is használja (kimeríti) a Bardot brandet. Viszont a hétköznapiságot árasztó szomszéd lány karakterek (Anna Karina, Jean Seberg vagy Jean Monroe) mellett Bardot nem válhatott az emancipált francia nő filmvásznon megjelenített újhullámos prototípusává. Godard az egyedüli, aki A megvetésben belelátja, és ki is hozza belőle – minden sztárallűr ellenére – az újhullámos színésznőt, az egyszerűséget, a színjáték nélküli színjátszást. – fogalmaz Schubert Gusztáv.
Godard 33 esztendős amikor elkészíti hatodik játékfilmjét, Alberto Moravia 1954-es regényének sajátos átértelmezését. Az 1963-ban bemutatott A megvetés (Le Mépris) film a filmben történet, amely Godard legdrágább és leginkább klasszikus hollywoodi elbeszélésmódba ágyazott, de azért modernista formanyelvű reflexív és fragmentált kakukktojása. Jean-Luc a prózai művet kellemes pályaudvari olvasmányként jellemzi, amelyben ódivatú, csöpögős érzelmek dominálnak. Leszögezve, hogy az ilyesfajta könyvekből lehet a legjobb filmet csinálni – később ez a felismerés hat pl. Tarantinóra is. A filmben készülő film rendezőjét, önmagát eljátszva Fritz Lang alakítja, aki Homérosz Odüsszeiájára készül. A férfi főszereplőt, az Odüsszeia forgatókönyvén dolgozó írót pedig Michel Piccoli alakítja. Az ellentétpárokat zavarba ejtően felvonultató és intelligensen ütköztető filozofikus – és folyamatosan dekonstruálódó – melodrámában Fritz Lang rendező Friedrich Hölderlint idézi, ami a film egyik kulcsmondata:
Az embert nem Isten jelenléte, hanem a hiánya nyugtatja meg.
Ez nem csupán a film metafizikai dimenzióit hangsúlyozza, hanem rámutat Godard szkeptikus ember- és világértelmezésére. André Bazin állítása – miszerint a mozi tekintetünk helyébe egy olyan világot állít, amely összhangban van vágyainkkal (a film mint „vágy-világ”) – Godard parafrázisában (a mozi a vágyaink világát képviseli szemünkben) ironikus, hiszen a film nem a vágy világát reprezentálja, hanem a filmes konstrukció és a valóság közti feszültséget tematizálja. A Megvetés így nem egyszerűen a vágyat ábrázolja, hanem a művészi ambíció és a kereskedelmi logika konfliktusát, amely a produkciós ipar központi problematikájává válik.
A képszerkesztés tablószerű, a színek nem illusztratívak, hanem strukturális jelentéshordozók. Godard és operatőre, Raoul Coutard két eltérő fénykezelést ütköztet. A természetes fény és a mesterséges színszűrés kontrasztjának szervezése szétválasztja a „valóság” és a „film” rétegét. A mediterrán Capri természetes fénye és a szűrt belső terek dialektikája az artifice és a bazini értelemben vett ontológiai realizmus feszültségét jeleníti meg (Gardner 2019, 210; Rosenbaum 2010, 89).
A Megvetés egy film a moziról. Egy film arról, hogyan készül egy film, és arról, hogy mi történik közben az emberekkel. – Jean-Luc Godard
Szász Csongor
