Kurbli Filmklub: Alex van Warmerdam-Borgman

2026.02.04./Szabadka

Alex van Warmerdam: Borgman, 2013, holland thriller, 113 perc

A civilizáció fejlődésével a megértés egyre kevésbé közvetlen tapasztalaton alapul, inkább elidegenítő magyarázatokon keresztül történik. A másság érzéki jelenlétét absztrakt rendszerek váltják fel, amelyek eltávolítanak egymástól. Alex van Warmerdam Borgman című filmje – a Palicsi Filmfesztivál fődíjasa – ezt a törést teszi láthatóvá, miközben többszörösen is félrevezeti a nézőt. 

A film képi világa már az érzékelés szintjén nyugtalanít: a steril kertvárosi terek, a statikus, kimért beállítások és a természet mesterségesen kordában tartott látványa fenyegető ürességet sugároz, miközben Borgman érkezése a természetből és a személye körül kialakuló misztikum, úgyszintén zavarba ejtő.

A film azt mutatja meg, miként omlik össze a kizárásra épülő polgári világkép. A gazdag–szegény ellentét itt nem társadalmi probléma, hanem ontológiai vakfolt: irracionális félelmek forrása, amelyek megbénítják a megértést – nem szociológiai állításként, hanem lételméleti provokációként működik. Borgman alakja – Julia Kristeva értelmében – abjekt figura: kirekesztett, mégis betör a rendbe. Jelenléte nem külső veszélyt jelent, hanem a polgári identitás belső instabilitását leplezi le. Godard polgári képkritikájához kapcsolódva Warmerdam nem magyaráz és nem old fel, hanem kérdéseket generál és szétfeszíti a polgári világ rendjét fenntartó konszenzust. A narratív „érthetetlenség” tudatos esztétikai döntés: a film nem megnyugtatni akar, hanem gondolkodásra késztet. A társadalmi szakadék itt nem csak jelkép, hanem érzéki tapasztalat, amely kozmikus szorongásként jelenik meg a filmben és visszavezet az ember transzcendens tapasztalásához. David Lynch szavai pontos diagnózisként hatnak: Az őrületnek egy napon vége lesz, de úgy hiszem, nem ez az a nap.

Pong Dzsunho Élősködők című filmjével szemben Warmerdam sokkal filozofikusabb és érzékibb tapasztalatra épít, mellőzve a hollywoodias narratív és érzelmi leegyszerűsítéseket. Tarkovszkij hite, miszerint az ember elszakíthatatlan a transzcendens természettől, Warmerdam világában a társadalmi törésvonalak által kiváltott ontológiai idegenség formáját ölti.

„Egyik kedvenc filmem.

Sajnálom azokat, akik szájbarágós, hollywoodi klisé filmet vártak, és hogy a végén mindent elmagyarázzanak nekik. Ez nem az a film. Pont ezért jó. Meg azért, mert nagyon sok mögöttes mondanivaló van, amit boncolgat. Ez nem „egyszernézős” film. Nekem is csak másodikra jött át a lényege, és azóta is találok benne új gondolatokat. Bárcsak több ilyen filmet készítenének.” – drtbrown kommentje Ágasegyházáról, 2017-07-27.

Szász Csongor