FILMISMERTETŐ
Konkol Máté rövidfilmjeihez
Budapest, zárt város, 2021
Ki mint veti ágyát, 2023
Írta: Szász Csongor
Üdítő élmény volt megnézni Konkol Máté fiatalos hevülettől és igazságérzettől telített generációs rövidfilmjeit. A szárnyait próbálgató filmrendező beszédes című alkotásai, a 2021-es Budapest, zárt város és a 2023-as Ki mint veti ágyát. De vajon mire gondolhatott a szerző? A tanulságokat az alkotók nem adják könnyen, sőt éppen, hogy óvatosan állítanak bármit is. A körülöttük lévő ábrázolt valóságot sokkal inkább szemlélik és tanulják, mintsem magyarázzák, de legfőképp önmagukat artikulálják és legitimálják az új és idegen kihívásokkal járó miliőben. A történetek a válaszok helyett inkább gondolatot ébresztenek, a filmek végén egy-egy felismerés ígéretével.
Nyitott végű vagy inkább lazán lezárt elbeszélések ezek, epizódok egy sokak számára ismerős élethelyzetből, amelyben éppen a következetes nyitottság az igazán elragadó. Főleg a Budapest, zárt város -ra igaz, hogy tartalmilag és formailag meglepően direkt módon idézi meg a Francia új-hullám, ’60-as években divatba hozott témáit és stíluselemeit. Ilyen godardi stilisztikai megoldások: eredeti helyszíneken, utcákon, aluljárókban, klubokban, a tömegközlekedésben forgatott jelenetek; a kísérletező filmművészeti hagyomány hangsúlyozása: a töltőtollkamerás aranykort, az erre érzékenyebbek számára felidéző super-8-sa film képi textúrájához rokonítható „fényképezőkamera” képhatásának beemelése; a kézből felvett beállítások elvágása mozgásban és a zoom használata; a főszereplő az első mondata közben belenéz a kamerába (4-ik fal kiütése) és közvetlenül a nézőt is megszólítja, mondjuk mint Belmondo a Kifulladásig-ban. A stílusjátékkal elbeszélt történetet, finomra hangolt animációs aláfestések színezik. A budapesti létállapotokat megcélzó, olykor komorabb és kritikusabb szólamok ellenére felfedezhető a filmben, a felszabadítóan ható, ihletet adó metropolisz szellemi pezsgése és egyben mindennek az illuzórikussága mögött megragadható valóságészlelés inspiráló feelingje.
Budapest, zárt város karakterei, mintha Bertolucci múltidéző Álmodózók-jából teleportálódtak volna most éppen ebbe a filmbe. A főszereplőt alakító magabiztos, érezhetően jól szituált, lágy arisztokratikus vonásokat halmozó, kamasz kort elhagyó fiú egy Angliából érkezett vendégdiákot avat be szubjektív Budapest portréjába. Betekinthetünk a fiatalok folyamatosan valamit kereső világába, túlfűtött libidójú, nemi identitásukat felfedező, önazonosságot újragyúró életébe. A felsőoktatásban tanulók felnőtté válásának fontos állomása ez. Ahol a túlzsúfolt állapotot a szex, a direktebb tudatmódosítók és az emberi kapcsolatoktól való függés zárják keretbe. A felnőtté válás során pedig éppen ezek jelentik majd a szabadságérzet elvesztését is, hogy aztán a hajnal közeledtével a szubkultúráról mindenki saját tapasztalatai nyomán kimondhasson heurisztikusan ható aforizmákat, mint a Budapest, zárt város-ban elhangzó: „Semmi elköteleződés, csak megszállottság”.
Szociális érzékenység árnyalja, a Mozgóképkultúra és médiaismeret szakon végzett író, rendező, vágó, producer Konkol Máté másik bemutatásra kerülő filmjét. A Ki mint veti ágyát című rövidfilm témája és fényképezése már egy tudatosabb társadalmi szerepvállalásról tanúskodik. A nagyvárosba költöző, helyét és boldogulását kereső 19 éves diáklány portrészerű története rávilágít a magyarországi felsőoktatásban tanuló, szegényebb középosztálybeli fiatalok problémáira. A közeli képkivágásokkal a figyelem középpontjába emelt, beilleszkedési és lakhatási nehézségekkel küzdők árú-feltöltő diáklány, a Covid-járvány árnyékában, érzékeli az őt körülvevő felfokozottan feszült, rideg és számító nagyvárosi környezetet, a virtuális hétköznapok uralmát vagy éppen a klímakatasztrófa léthelyzetet tovább frusztráló fenyegetését. A szociografikus kisjátékfilm olyan társadalmi kérdések problematikáját tűzi ki célul, mint a munkavállalói jogok, a családon belüli erőszak és a szexuális kizsákmányolás, fogalmaz az alkotók generációs kötelékéből Daniel Misota.
A diákmunkás lét magyarországi 21. századi élettapasztalásait pontosan és érzékenyen ragadja meg a film. Kitér a hallgatókat érintő szűkös kollégiumi férőhelyek okozta, vándorló diákélet nehézségeire és a szorgalmi időszakot tovább nehezítő, társadalmi egyenlőtlenséget fokozó állapotokra. Hiszen a jelentősen dráguló albérlet-, utazás- és élelmiszerárak miatt, a diákokat kizsigerelő munkáltatók nyomása mellett, valamint az iskolai feladatok és érzékeny önazonosságuk intenzív fejlődésének állapotában, a szerephalmozás felerősítette megfelelési kényszerek szorításában a fiatal felnőttek nehéz helyzetbe kerülnek. A Ki mint veti ágyát gondterhes hajcsár főnöke ezzel a „visszautasíthatatlan” ajánlattal kecsegtet: „Itt nincs 14 órázás. 12 óra alatt megvan a műszak.” És miközben a szociális háló réseibe látó hősünk perspektívájából szemlélődünk, nehéz eldönteni, vajon számára mi lehet a félelmetesebb mentális gáncs, a múltjával való leszámolás, ahol ott van édesanyja (Hegyi Barbara) sivár életének kísértése vagy a helytállni igyekvő, jövőbe tekintő identitás reménytelennek tűnő talajkeresése.
