Kurbli Filmklub-Thomas Vinterberg: A vadászat
2025.10.15./Szabadka
Thomas Vinterberg: A vadászat (The Hunt), 2012, dán filmdráma, 115 p.
Thomas Vinterberg második nagy, hiperrealista drámája, A vadászat a rendező korábbi, kultikus Születésnap (Festen) című filmjének antitézise
Míg a Születésnap az álszent, bűnnel terhelt családi viszonyokat és elfojtásokat tárta fel, addig A vadászat egy látszólag erkölcsös kisvárosi közösség belső erjedését mutatja meg – ahol a sötét gyanú árnyéka pillanatok alatt képes szétrombolni emberi kapcsolatokat, bizalmat és értékeket. Vinterberg szerint: A Születésnap a ’90-es évek hisztériáját mutatta be, A vadászat pedig az azt követő társadalmi pánikot elemzi.
A történet egy zárt közegben játszódik, ahol az arisztokratikus hagyomány és a modernitás ütközése leplezi le a civilizált viselkedés felszíne alatt rejtőző ösztönöket és intoleranciát. A történet középpontjában Lucas (Mads Mikkelsen) áll, egy kedvelt óvodapedagógus, akit egy kisgyermek ártalmatlannak tűnő hazugsága alapján hamisan megvádolnak szexuális zaklatással. A tabusértő film feszültsége abból fakad, miként válik a közösségi ítélkezés gépezete vak, önigazoló és kegyetlen erővé. Vinterberg filmje egyszerre társadalmi tükör és morális tanulmány: reflektál a mai világ értékválságára, a kollektív félelemre és a csordaszellem erejére.
Mikkelsen alakítása árnyalt és megrendítő: Lucas magánya, méltósága és tehetetlensége végig érezhető, miközben a közösség önnön morális válságát vetíti ki rá. Cannes-ban elnyert színészi díja méltó elismerése annak, ahogyan az ártatlanság tragikumát, a társadalmi pánik abszurditását és az emberi együttérzés hiányát megjeleníti.
Vinterberg a pedofíliától való irracionális félelem prizmáján keresztül ismét a diszfunkcionális közösség drámáját vizsgálja – ezúttal azonban nem a bűn (Születésnap), hanem a hamis vád köré építkezve. A film a bizalom, a hit és az erkölcs jelenkori állapotára kérdez rá – könyörtelenül, mégis mélyen emberien.
Vetítés összegző
Nagyszerű est volt! Thomas Vinterberg rendező szabadszájú, intim emberi ábrázatokat felnagyító, gyermekien tiszta szemcsatákat felvonultató allegorikus Vadászatán általában minden mozinéző részt vesz. De individualista korunk karaktereinek viselkedése és a vidéki közösség reakciói miért is váltanak ki belőlünk értetlenséggel vegyes dühöt és szorongást? Mert a bemutatott problémakör lényege – a közösségnek való kitettségtől való félelem, illetve az elutasító, meg nem értő közösséggel szembeni magány – közös, ősi alapélményünk.
Mindezt „filmre fokozni”, és tabusértő módon úgy bemutatni, hogy közben a személyes élményeinket meghaladó tapasztalatokkal gazdagodhatunk, filmművészetnek hívják. Az önképünket is feldúló új élmények tapasztalása pedig olyan, mint amikor lehetőségünk van barátokkal – szakemberrel, vagy például egy filmklubban – kibeszélni egy nyomasztó problémát.
Vinterberg célra tartó filmtükrében a kortárs Homo sapiens megértését egy tradicionálisan erős szexuális tabu megsértése indítja el: a szexuális vágyait vállalni tudó, rámenős nő tabuja. De a botrányos kibeszéletlen témák sora folytatódik. Itt van a gyermekkori barát árulásának tabuja; a szülői nevelési elvek és gyakorlatok mögötti zűrzavar tabui; az ártatlanok kiszolgáltatottságának kérdései; a közrendbe vetett hitet fenntartó, de diszfunkcionális szabályok következményeinek tabuja, vagy a bennünk élő gyermeki énünk mesterkélt, felnőtt énünk feletti „győzelmének” visszatérő élménye.
A film paranoid és analitikus emberábrázolása ezért sem korlátozódik pusztán a pedofília roppant sértő tabujára, hanem megágyaz annak – miközben a gyermeki léthez való viszonyulásainkkal is szembesít. Mert ha ismeretlen, idegen élmények mozdítanak ki a 21. századi kényelemkultuszban kialakított komfortzónánkból, és már nem hiszünk a saját szemünknek, akkor veszünk el igazán. Nem úgy, mint a gyermek énjükre emlékezni akaró felnőttek és a gyerekek, akik, ha kell, bevérző szemmel figyelnek, és tisztán látják vergődésünket. …
Szász Csongor
