Kurbli Filmklub: David Lynch-Kék bársony
David Lynch: Kék bársony (Blue velvet), amerikai thriller, 1986, 120 p.
Szabadka/2025.03.05.
A nagyközönség számára a Kék bársonyban állnak össze azok a stilisztikai és tematikus elemek, amelyek Lynch hipnotikus világát jellemzik, de több teoretikus is ezt tekinti Lynch opus magnumjának. Itt születik meg az a szürreális neo noir világ, amely később a Twin Peaks-ben teljesedik ki, majd a Lost Highway-ben és a Mulholland Drive-ban mélyül tovább.
A Radírfej dehumanizált, elmébe hatoló ipari tájai és marginalizált polgári családmodelljének pszicho-horrorja után, Lynch frusztrált tragikomikus figuráit a Kék bársonyban felváltják a kertvárosi inkubátorvilág báb-fiataljainak esetlen és naivan jószándékú karakterei. Megjelennek az amerikai középosztály hamis és törékeny világa mögötti romlott, rossz lelkiismeretet keltő, alvilági torzszülöttek. A jólétből kitaszított vagy kimaradt, annak hamis kultuszát újfent félreértelmező kisvárosi, kisstílű, groteszk, vadhajtásról metszett prolik (az igénytelen, ízléstelen, kulturálatlan, de öntudatos és erőszakos ember) félelmetes, de valóságosabb képe kerül szembe a „white picket fence life” – a fehér kerítéses, idilli amerikai életet kultiváló tisztes polgárok katalógusból rendelhető illuzórikus modellvilágával. Valójában mindkét világ fenntarthatatlan, civilizációs zsákutca. Egymás komplementerei, de mindkettő elfojtott, kielégítetlen vágyakon alapul, ezért lehet mindkettő szinte egyformán perverz. A nehezen definiálható emberléptékű szabadság félreértelmezései. Az elemi kertvárosi életformából fakadó bujkálós leskelődés és a vallásos erkölcstől életszerűtlenné tett pedagógia nyújtotta „fűzősített” szexualitás mögötti, kitörni készülő kíváncsiság csap itt össze a félrenevelt, lelki beteggé vált, reményvesztett, tévelygők, destruktív pogányok bandájával. Lynch állítása, hogy az 50-es évek amerikai middle class al- és felvilág tagjai mind skizofrének, és azok a szabályok amelyek a kettős személyiség ismérveit definiálják és a jelenséget kriminalizálják, kettős mércét alkalmaznak és úgyszintén elrajzoltak.
A szexualitása és erőszakossága miatt kezdetben botrányos film, később kultikus státuszba került. A Frank Booth (Dennis Hopper) és a Dorothy Vallensz (Isabella Rossellini) közötti szadomazochisztikus kapcsolatot, több feminista és pszichoanalitikus értelmezés övezi. Ma a posztmodern amerikai film egyik alapműveként tartják számon. Az amerikai álom dekonstrukciójának egyik legjobb pszichoanalitikus példája. Elég, ha csak a film egyik ikonikus zenéjét, Roy Orbison: In Dreams című klasszikusát elemezzük.
„Ha a filmkészítés egy álomgyár, amely képes dramatizálni és vizualizálni tudatalattink mélységeit, akkor David Lynch ennek a különc, de zseniális építésze és mérnöke, aki a valóság elemeiből alkot szürreális, pszichológiai mélységeket feltáró víziókat.”(Jonny Smith)
Szász Csongor
