Londonország, avagy a „Big Smoke“ Dzsida Zoltán streetfotós kiállításmegnyitója 2026. január 9-én, Baján, a Miniben

Fotó: Kelemen Áron

Szász Csongor bevezetője:

Dzsida Zoltán fényképész utcafotóin megjelenik a XXI. századi London igazi arca. Lenyűgöző látvány tárul elénk, amelynek részletekben gazdag és történetekkel átszőtt belső világa, egyfajta mágikus realizmus jelzi, hogy a fényképek készítője jól ismeri London metropoliszának mozaikjait és ritkábban megragadható hétköznapi titkait.

Dzsida Zoltán 1977. július 1-jén született Baján, alsó-középosztálybeli családban. A fényképezés iránti rajongását apjától és nagyapjától örökölte. Nagyapja az 50–60–70-es években NSZK-ból behozott fényképezőgépeivel – „Zenit és társai” – kezdett fotózni. Nagyapja tanította csoportképet készíteni vagy eseményt dokumentálni; például 10–11 évesen őt bízta meg az akkor postásként dolgozó Dzsida Bernát, hogy dokumentálja a bajai postásbált. Később apja Carl Zeiss 35-ös objektívvel felszerelt tükörreflexes Prakticáját használta, ami a 80-as években szintén komoly gépnek számított.

2013-ban Zoltán Londonban élt, dolgozott, és mellette egy főiskolán tanult. Egy kirakat mellett sétálva látta meg első saját gépét. Ösztöndíjból vásárolt egy Canon 700D tükörreflexes, digitális, 18 MP-es kamerát, cserélhető optikával. Az igazi utcafotós alkotófolyamat azonban 2015-ben kezdődött, amikor megtalálta saját márkáját: egy full-frame-es Nikon D750-es fényképezőgépet, 50-es és 24–70-es, 2.8-as optikákkal.

Legtöbb tűéles képét egy 50-es fix objektívvel vagy egy 28-as, szélesebb látószögű autofókuszos Nikonnal készítette. Benkő Imre, André Kertész, Brassai (Halász Gyula) fotói, valamint a 70-es évek New York-i streetfotósai inspirálták. Azt vallja, hogy a történet a lényeg. Nemcsak a kompozíció, a vezérvonalak, a jól elcsípett fények és pillanatok fontosak: a képnek egy vagy több üzenetet is el kell mondania.

Londonban Camden Town volt az első helyszíne. Ezt követte Brick Lane. Később egyik kedvenc területévé vált a King’s Cross, de fotózott a Cityben is. Ezt követően periférikusabb városrészek felé nyitott: dolgozott Tottenham és Croydon környékén, valamint Stratford gettósodó negyedeiben is. Ezekben a külvárosi miliőkben olykor rejteni kellett a fényképezőt, mert előfordult, hogy szerhasználók majdnem elvették a gépét, és futnia is kellett.

„Szeretem megörökíteni nem csak a pompát, hanem ami az utcán van. Akik a képeimen megtalálhatóak, azok nem megfizetett színészek, hanem az utcán zajló élet nyers valósága, se több se kevesebb. Szerintem ezt mindenkinek látnia kell. London egy modern Babilon, rengeteg nációval és témával.

Úgy rákattantam a streetfotóra, hogy már napi szinten mentem. Melóba vittem magammal a fényképezőképet, reggel felkeltem félórával hamarabb, lőttem párat. Ugye hát keresztül kellett menni a városon és meló után is, gyakran rászántam még pár órát, de a hétvégét nagyon hardcore-ban nyomtam. Volt, hogy felkeltem 7 órakor a szabadnapjaimon, és vettem egy vonaljegyet, és mentem, és ezt évekig toltam.” (Dzsida Zoltán, fotóművész)