Kurbli Filmklub: David Lynch-Útvesztőben /Lost Highway

Szabadka/2025.04.02.

David Lynch: Útvesztőben (Lost Hughway), 1997, amerikai pszichothriller, 128 perc

„A magam módján szeretek emlékezni, nem úgy, ahogy történt.” – Fred Madison

A vidéki Amerikából Lynch megérkezik a még szürreálisabb és neurotikusabb LA-be, hogy nézői elménket interaktív játékba rántva, megmutassa ezredvégi mutációinkat; hogy a főszereplőkkel együtt, mi is végigjárjuk a lélekvesztés útvesztőjét. Történik mindez a film médiumának – pl. multimediális eszközökkel – torzított hatású kiterjesztésével („tudatfilmesen diegetikus” pop- és ellenkultúrális zene használata, digitális képi és elektronikus hangi elemek narratív filmszövetbe struktúrálása), ami az azonosulásra vágyó nézői percepciót izgatja és a szubjektumot borzongató metafizikus utazásra viszi.

Kérdéses marad (az-e a kérdés?), hogy Lynch nézőbe becsatornázódó nyomozástörténetében a szorongó személyiség ismétlődő fizikai, szellemi metamorfózisát az amnézia idézi elő vagy fordítva – mi volt előbb a tyúk vagy a tojás? Mert a patológiás, poszttraumás tudattalan lelki folyamatokban a kísértetek és démonok tovább élnek és a már mutálódott, új személyiséget beteges hallucinációkba és téveszmékbe sodorhatják újra. Ennek megválaszolása nézői szubjektumunk és az Útvesztőben értelmezési keretének szempontjából eltérő, de most ennyire ne szaladjunk előre. Lynch pszichothrillerének értelmezhetőségét a posztmodern filmművészet sajátos tér-idő struktúrái segítik, amelyek lehetővé teszik a skizoid és metamorf személyiségátalakulások mozgóképes megjelenítését, nekünk ennél több lehetőségünk is adatott, … pl. Lynch pozitív szellemiségének és kreativitásának felismerése.

A liminális terek nemcsak a térbeli vagy időbeli határátlépéseket jelölik Lynch filmjeiben, hanem az identitásvesztés és átalakulás kulcsfontosságú helyszínei is. A főszereplők gyakran „csapdába esnek” ezekben az átmeneti állapotokban, képtelenek tisztán látni saját sorsukat vagy személyiségük határait. Lynch filmjeiben a liminális tér nem pusztán díszlet, hanem maga a történet szövetének része: olyan közeg, amely nemcsak a karaktereket, hanem a nézőket is egyfajta transzállapotba helyezi, ahol a világ törvényei már nem egyértelműek.

A vetítés után Szarvas Szilárddal beszélgetünk, aki az SZTE film szakán végzett. „A Kék bársony a pszichoanalízis tükrében” címen írt tanulmánya az OTDK verseny döntőjébe jutott (https://www.apertura.hu/…/szarvas-a-kek-barsony-a…/).

Saját rövidfilmje az Innocence (https://www.youtube.com/watch?v=SLsAZNOINTA), merít a Lynch filmek atmoszférájából, több díjat is elvitt.

Szász Csongor