Kurbli Filmklub: Jean Pierre Jeunet, Marc Caro-Elveszett gyerekek városa
Szabadka/2023. 04. 04.
Jean Pierre Jeunet, Marc Caro: Elveszett gyerekek városa (La cité des enfants perdus) 1995, francia tudományos-fantasy, 112 perc
A látványban szinte máig felülmúlhatatlan film egy nem teljesen racionalizálható alternatív valóságban játszódik
Stílusa leginkább a disztópikus steampunkhoz – továbbá a cyberpunkhoz, a retro- vagy paleo-futurizmushoz is – köthető kortévesztő téridőtlensége, narratívába szőtt elképzelt technológiái és melankolikus, nosztalgikus, sőt romantikus hangulatai miatt, de itt ennél többről van szó. A szerzőpáros sűrű atmoszférájú, nyomasztó hangulatú álmában járunk, „Jeunet a történetet, Caro a képvilágot igazgatta.” A kétdimenziósan hagyott, torzított fiziognómiájú karakterek lidércesen expresszív mimikája és a jelmezek fenomenálisak. Darius Khondji operatőr lázálomszerű, szürrealista groteszkbe hajló, sötéten színes, nyirkos képein „éppúgy felismerhető F. W. Murnau és Fritz Lang expresszionizmusa, mint Marcel Carné ködbe burkolt lírai realizmusa vagy például Orson Welles film noirjainak sejtelmes hangulata. De Jeunet és Caro egyebek mellett megidézi David Lynch sötét szorongását is” (a zenét Angelo Badalamenti szerezte!) „, miközben az Elveszett gyerekek városa szoros rokonságot mutat Terry Gilliam disztopikus fantazmagóriáival is” mondja Schreiber András író esztéta, aki szerint „Az Elveszett gyerekek városa a megrontott álmokról szól, az álmok logikáját idézve.”
De mint kiderül, a díszletek megjelenítését nagy részt a párizsi látnok, Jules Verne ihlette, a figurák valószerűtlen kinézete pedig a cronenbergi biohorrort is az eszünkbe juttathatja. A roppantul költséges és nagyon sok munkával készült mozifilmet „káprázatszerű fantáziavilága persze legalább ennyire közelíti az irodalmi nonszenszhez, Lewis Carroll Alice Csodaországban-jához (Martha, a nagyfejű törpe anya mintha egyenesen Carroll meséjéből lépett volna elő). Ugyanakkor míg Carrollnál a kerettörténetből biztosan tudni lehet, hogy a nyúl üregén át az álomba vezetett az út, Jeunet és Caro nem él efféle eszközökkel.
Álomvalóság … helyenként finoman beengedi a dickensi romantikus realizmust, hogy onnan az orwelli disztópiák magaslatába törve a kafkai mély abszurdba zuhanjon.
Noha az Elveszett gyerekek városá-t nem a disztópiák szabályrendszere igazgatja (azaz nem az az elsődleges célja, hogy a keletkezése idején aktuális társadalmi tüneteket a fantasztikum eszközével tárja fel), az álom mélységében több izgalmas, jelen és jövő idejű problémát is feszeget – a klónok és egyéb lombikteremtények identitástudatától kezdve a szegénység, az árvaság és a bűnözés kapcsolatrendszerein át a mesterséges szervek transzplantációjáig bezárólag. … Ám az Elveszett gyerekek városa – amelyben mintha mindenki a társadalom peremén élne, és még a felnőttek is olyanok, mint a rossz gyerekek – elsősorban mély és őszinte állásfoglalás a felnőtteknek kiszolgáltatott gyermekek mellett. … Ez a gondolat, az álomlogika és a digitális korban is frissnek ható vizualitás teszik időtállóvá Jeunet és Caro negyedszázaddal ezelőtt bemutatott filmjét.” (Schreiber András, 2020)
Irvin, a beszélő agy szerepében Jean-Louis Trintignant!
Szász Csongor